Ötödik alkalommal rendeztek fröccsnapokat Szímőn. A Vág-menti településen hagyománnyá vált, hogy a falu neves szülöttére, Jedlik Ányosra, a fizikus-feltalálóra nagyszabású rendezvény keretében emlékeznek a helyiek. Jedlik nevéhez fűződik többek között a szikvízgyártás feltalálása, s őt tartják a fröccs atyjának is. E hűsítő, nemes ital rekord mennyiségű elkészítése is része a Szímői Fröccsnapoknak. Idén 216 liter fröccsöt készítettek el a Magyarországi Szikvízgyártók Jedlik Ányos Lovagrendjének barátság poharában. Bób János, a község polgármestere, egyben az MKP Járási Elnökségének tagja köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, és fröccsel telt poharát emelte a jelenlévők egészségére. A rekord mennyiségű fröccsből megkínálták a vendégeket és minden résztvevőt, s bizony az ízletes kemencés lepényre jól is esett a hűsítő ital. A fröccsnapok változatos programot kínált minden korosztálynak. A gyerekeket a sok-sok szórakoztató program mellett íjászat és kutyás bemutató is várta, de Süsü, a sárkány is feltűnt a tömegben. A szímői cserkészek is kivették részüket a szervezésből, hiszen vetélkedőkkel szórakoztatták a közönséget. A cserkészeket az MKP elnöke, Menyhárt József köszöntötte, aki a felvidéki cserkészmozgalom oszlopos tagja. Az MKP Országos Elnökségének tagja, Szigeti László is ellátogatott a fröccsnapra. A járási elnök, Bolya Szabolcs családjával érkezett a településre, s az MKP járási elnökségének tagjai, köztük Czuczor Mária, Dobai Tibor és Nagy Dávid résztvettek a rendezvényen. A szímői fröccsnapok kísérőrendezvényeként fényképkiállítást is láthattak az érdeklődők, Stanko Pavol Kertek c. gyűjteményét, valamint Görföl Jenő és Kovács László Szegények bibliája c. összeállítását. A kultúrműsorban helyi és vendég csoportok váltották egymást a színpadon, a főzőversenyben pedig öt kategóriában is bizonyíthatták ügyességüket a csapatok. A fröccsnapok hangulatát az esti órákban neves előadók koncertjei fokozták, s a szórakozást tánccal zárhatták résztvevők.

(mkp_éú)