Nagyszombat Megye Önkormányzata különös figyelmet szentel az oktatásügynek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a nyári szünidő alatt több felújítást is elvégeznek a megyei fenntartású iskolákban. Berényi József kerületi alelnök 2016. 8. 26-án látogatást tett a megyei fenntartású intézményekben Dunaszerdahelyen, hogy a helyszínen tájékozódjon az éppen zajló munkálatokról.

Elsőként a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumba látogatott, ahol Zirig Ferenc iskolaigazgató fogadta őt, és beszámolt az eddigi munkáról, majd pedig megtekintették a magyar gimnázium tornatermét, ahol a felújítások zajlanak. A falat takaró faburkolat, illetve korszerű LED lámpák felszerelésére kerül sor, illetve az öltözők, tornatanárok helyisége újul meg. Szeptember 5-ére készülnek majd el a felújítással, hogy az új tanévben már a felújított tornateremben tudjanak sportolni a diákok – mondta az intézmény igazgatója.

Berényi József meglátogatta a Vidékfejlesztési Szakközépiskolát is, ahol Szabó László iskolaigazgató tájékoztatta a megyei alelnököt a munkálatok üteméről. Itt is szeptember 5-én szeretnék átadni a felújított tornatermet, illetve az új konyhát teljesen új berendezéssel.. A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola volt tavaly a legjobb középiskola Nagyszombat megyében - derül ki az Állami Szakképzési Intézet és a svájci EHB által készített felmérésből, amely a középiskolák helyzetével és a végzősök munkalehetőségeivel foglalkozik.

Mindkét intézmény mintegy 80 ezer eurós kapott a megyétől a felújítások elvégzésére. Ehhez a Vidékfejlesztési Szakközépiskola még 140 ezer eurót kapott új konyhai berendezések megvásárlására.

Berényi József elmondta,  mindkét intézmény biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy az új tanévre már a felújított iskolai helyiségek a diákok szolgálatába álljanak. Az alelnök kijelentette, hogy Nagyszombat megyének fontos, hogy a kor követelményeinek megfelelő modern iskolai színvonalat tudják biztosítani a diákok számára. Hozzátette azt is, hogy az Egészségügyi Szakközépiskola teljes tetőfelújítás már lezárult, és természetesen a szlovák gimnázium is támogatásban részesült a megyei költségvetésből. Kiemelte, hogy az MKP frakciója a jövőben is azon lesz, hogy az iskolák korszerűsítése folytatódjon.