Tisztelegve III. Sobieski János és vitéz katonái emléke előtt, 2016. július 27-e és augusztus 21-e között a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium, valamint az Alagi Lovas Hagyományőrző Kör tagjai idén nyáron első alkalommal szerveznek nemzetközi lovas emléktúrát III. Sobieski János Emlék Lovastúra néven.

2016. július 27-én Budakesziről szentmisével és áldással indult nemzetközi útjára az emléktúra, amelynek tagjai útközben váltakoztak, csatlakoztak hozzájuk vagy éppen lemaradtak, de általában 15-20 fős lovas és kocsis csapat érkezik egy-egy állomáshelyükre. A Budakesziről induló zarándoklat négy országon keresztül a Bécs – Pozsony – Izsa – Muzsla – Esztergom – Párkány – Rimaszombat – Lőcse – útvonalon halad egészen a lengyelországi Ószandecig, az út végállomásáig, ahol nagyszabású fogadtatásban lesz részük.

A túra résztvevői augusztus 3-án érkeztek Muzslára, ahol a Huszárbandérium egy éjszakát táborozott, késő délután pedig tettek egy kört a falu utcáin, majd a kopjafánál emlékünnepélyre és koszorúzásra került sor. A csapatot itt a Csemadok éneklőcsoportja, Borvák Imre alpolgármester és a falu lakossága várta nagy érdeklődéssel.
A több mint százéves postakocsi, a korhű ruhákba öltözött hölgyek és huszárok nemcsak látványosak voltak, de egy régi világ egy-egy részletét is idézték, amit ma már csak a filmeken láthatunk. A muzslai alpolgármestertől engedélyt kérve a megemlékezésre, egy vándorzászlót is feltűztek az önkormányzat zászlajára, majd Dániel Erzsébet a LIMES-ANAVUM polgári társulás nevében szólt a párkányi emlékmű mának szóló küldetéséről és üzenetéről. Augusztus 4-én az esztergomi Sobieski emlékmű koszorúzása után a hídon átlovagolva, kocsikázva érkeztek meg III. Sobieski János lengyel király párkányi lovasszobrához.

A párkányi turistáknak nagy élmény volt az errefelé ritkáságszámba menő látvány. Itt Szabó Jenő polgármester fogadta és üdvözölte őket. Beszédében kiemelte az egykori törökverő párkányi csata jelentőségét, és büszkén említette  a csapatok vezérének, III. Sobieski Jánosnak a tiszteletére emelt emlékművet. A fogadásukat megtisztelték a Garam mentéről a kisgyarmati kurtaszoknyás lányok, és a népviseletbe öltözött kétyi Bohák Emese, aki gyönyörű hangjával, és énekével emelte az ünnep fényét. A LIMES-ANAVUM egy lengyel és magyar feliratú szalagot kötött a csapat vándorzászlajára, üdvözölve a lengyel testvéreket.
A koszorúzáson Szigeti László, Bolya Szabolcs az MKP országos és járási szervezete nevében helyezték el a tisztelet koszorúját. Boócz Mária a Csemadok elnöke, Szabó Jenő Párkány városának önkormányzata, az esztergomi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Lengyel Baráti Kör képviselete, valamint a Lovastúra csapata és a LIMES – ANAVUM is koszorúzott a párkányi csata 333. évfordulója és a lovas zarándokok jelenléte alkalmából. Párkányból továbblovagolva még Kéménden tartottak egy pihenőnapot a résztvevők, majd keletnek vették az útjukat, hogy legközelebb Lőcsén fogadják őket ismét ünnepélyes keretek között.

(DE)