Illésházán, július 16-án immár 18. alkalommal került sor a falunapi ünnepségre, amely hagyományosan ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét.

Fehér Tibor polgármester szólt elsőként az atyákhoz és a hívekhez, és köszöntette az ünneplőket, majd egyben megkérte a katolikus plébánost és a református tiszteletest, hogy közösen mutassák be az istentiszteletet. A római katolikus templomban Nemes Attila katolikus és Kiss Tibor jókai református lelkész szólt a hívekhez. Mindketten hangsúlyozták az otthon, a közösség és az embertársak iránti szeretet fontosságát. A falu plébánosa fontosnak tartotta kiemelni, hogy az összetartozás, a falu közösségének összefogása a legfontosabb, hogy tudjanak mindig békében, egyetértésben ünnepelni.

Az ökumenikus istentisztelet után Fehér Tibor polgármester, továbbá a falu főellenőre, képviselők és több közéleti személyiség is felkereste a hősi halottak emlékműveit Bélvatán, Illésházán, Tonkházán és Kismagyaron. Koszorúkat és mécseseket helyeztek el a hősi halottak tiszteletére, és fejet hajtottak emlékük előtt. Az MKP Keresztény Platformját és az MKP Dunaszerdahelyi Járási Elnökségét Karaffa Attila képviselte, aki mindegyik helyszínen ugyancsak koszorút helyezett el a hősi katonák emlékművénél, és főhajtással emlékezett az életüket a hazáért és családért feláldozó magyar bakák előtt.
A falunapi programok a kellemetlen időjárás, heves esőzés miatt elmaradtak, azokat július 23-án tartják meg.

-dszmkp-

illes3 illes1 illes4 illes2