József Attila: „Nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.”

Senki sem lát a britek fejébe, csak a britek, akik több mint negyven év után úgy döntöttek, elegük van az Európai Unióból. Pontosabban: a briteknek valamicskével több mint a fele. Mert nyilván másképp gondolkodnak az angolok, a skótok, az írek vagy a walesiek. A kilépés talán nem is nagy újdonság – bármekkora földrengést idézett elő –, hiszen az angolok sosem tartották magukat európainak úgy, mint például a németek, az olaszok, a görögök vagy a magyarok. Mindig is hezitáltak, mennyi közük van a kontinenshez. Ez a kívülállás gyakorlatilag a brit gyarmatbirodalom elfogyása után is, az EU-hoz történt csatlakozás után is megmaradt, akárcsak a királyság intézménye, aminek pedig alig van gyakorlati jelentősége.

Végülis nem tartoztak a schengeni övezetbe, nem vették át az eurót, és szinte mindenben különutasok maradtak. Amit viszont nagyon szerettek volna – és a tőzsdepánik, a gazdasági hisztéria mellett talán erről esik a legkevesebb szó –, hogy az unió hagyjon fel végre a nemzetállamok jogainak faragásával. Erről szóltak az utóbbi hónapok, és David Cameron – aki természetesen benyújtotta lemondását – ezért kilincselte végig a kontinenst: társakat keresett a brüsszeli bürokratikus vízfejjel szemben.

Világos volt, hogy ha Nagy-Britannia marad az EU-ban, a reformok elkerülhetetlenek, hiszen a négy pont közül az volt az első, hogy megmaradjon a tagállamok szuverenitása. Ezek az erőfeszítések váltak most semmivé. Nagy kérdés, hogyan reagál most a két zászlóshajó, Németország és Franciaország, s maga az EU intézményi vezetése. Tovább erőltetik-e a szövetségi modellt, vagy észbe kapnak. Mert a britek után mások is jöhetnek (jelezték is).

Mindenesetre úgy tűnik, hogy Jean Claude Juncker, Martin Schulz és csapata mintha föl sem fogná, mi történt. Pedig az unió jóval többet veszített a tegnapi brit népszavazással, mint maguk a britek. Hónapokkal, évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni az Európai Unió reformját, de a brüsszeli vezetés továbbra is egy helyben forog, mint a farkát kergető macska, és a britek megbüntetésének módozatain töri a fejét. Ha az unió most sem józanodik ki, s nem vonja le a konzekvenciákat, bárhogy fogadkoznak is Junckerék, bármi megtörténhet. Nagy-Britanniát további tagállamok is követhetik, hisz mindenütt vannak – egyre erősebb – politikai pártok, amelyeknek elegük van abból, hogy Brüsszel semmi veszi a tagállamok polgárainak akaratát és elvárásait. És ismét lökést kaphat a skótok szabadságvágya, de felemelhetik fejüket a katalánok, a baszkok, akár az olaszországi észak is. A vitás kérdéseket lehetett volna civilizáltan, hatalmi gőgtől mentesen, és például a kisebbségek iránti nagyobb fogékonysággal kezelni. Ha ezt nem gondolták végig az unió vezetői, jobban tennék, ha ők is megfontolnák a lemondásukat.

Őry Péter
Az MKP OT Elnöke