Az utóbbi napok történései bebizonyították, hogy minden jó szándék ellenére is rendkívül nehéz lehet úgy segíteni, ha az ember azt sem tudja, ki és miért szorul segítségre, kit is kellene kihúzni a bajból. Ezt bizonyítja az új kormány suta igyekezete is, amikor az illetékesek a pozitív elgondolás ellenére számos iskolát gyorsított eljárásban taszítottak a szakadék felé.

Történt ugyanis, hogy a kormányprogram ígéretet tett arra, hogy a vegyesen lakott területek (!) kisiskoláit (?!) kivonják a törvény hatálya alól... Hogy a kompetens minisztérium hivatalnokai mit értettek ezalatt, az csak akkor derült ki, amikor a közoktatási törvényhez elkészült egy egymondatos módosító javaslat. Az indoklás több helyen utal rá, hogy a nemzetiségek érdekei és jogbiztonsága miatt fontos és sürgős lépés, hogy a kizárólag alsó tagozattal működő intézményekre ne vonatkozzon a minimális tanulói létszámokkal kapcsolatos rendelkezés, magyarul: akkor is működhessenek, ha kevesebb gyerek jár ezekbe az iskolákba, mint amit a jogszabály előír.

Az indoklás általános részében viszont már az is szerepel, hogy a szelektív hozzáállás nem oldaná meg a nemzetiségileg homogén területek iskoláinak hasonló problémáit, így az egyenlő elbírálás elve alapján (hozzáteszem, hogy nagyon helyesen) azokra is vonatkozik a javaslat.

Ugyanakkor az is kiolvasható a magyarázatból, hogy a törvény pozitív szociális hatással jár majd, egyébként is a minimális létszámokat egy olyan feltételezett törvénytervezet kapcsán fogadták el a törvényhozók, amely végül el sem készült.

A megoldás kapcsán néhányan mégis aggodalmunkat fejeztük ki, ami néhány érintettnek láthatóan nem tetszik. A vegyes pártban ugyanis minden kétséget kizáróan örülnek a "sikernek". Egyben egy blogáradatban a szakma képviselőit kárhoztatják, mert állítólag "nekik soha semmi sem elég".

Lelkük rajta, de végezzünk egy kis gyors fejszámolást! Amennyiben a parlament az előterjesztett formában fogadja el a törvényt, az 116 magyar iskolára fog vonatkozni, melyek közül jelen pillanatban legfeljebb három tucat lehet a veszélyzónában. Ugyanakkor a teljes szervezettségű iskolák esetében több mint 50 helyen gondban lesz az alsó tagozat, arról nem is beszélve, hogy több mint 60 intézményben a felső tagozat léte is veszélybe kerül. A magyar és vegyes középiskolák pedig külön fejezetet érdemelnének.

2013 óta mind az SZMPSZ képviselői, mind jómagam több ízben figyelmeztettünk rá, hogy a minimális osztálylétszámok azon felül, hogy az új finanszírozási törvény nélkül egy rendszeridegen elemként vannak a jogszabályban, ellehetetlenítik az iskolákat, s velük együtt a magyar nyelvű közoktatást. Többször hangsúlyoztuk, hogy a közös gondokra közös válaszokat kellene találnunk.

Az első egyeztetést még 2013 nyarán személyesen kezdeményeztem, a koporsós tüntetés gondolata is az MKP székházában megkezdett tárgyalások kapcsán született, és tárgyaltunk volna később is a szakmai kérdésekről a civil szervezetekkel egyetemben, ha 2015 májusában az egységes fellépés óhaját, valamint az oktatási minimumként megfogalmazott nyilatkozatot nem töri derékba az induló kampányra hivatkozó elutasító magatartás.

De hogy senki ne értse félre: az MKP célja soha nem a Vezér és hívei támadása volt, mi nem ellendrukkerek vagyunk, mert az nem viszi előbbre a történetet. Sokkal inkább az ügy megoldása foglalkoztat bennünket felvidéki közösségünk érdekében. Ezért is tettem személyesen azt a javaslatot a tárcaközi egyeztetés során, hogy elég már a félmegoldásokból, elvi döntést kellene hozni, és az inkriminált paragrafus teljes bekezdését helyezzék hatályon kívül, ne csak annak egyes pontjait, egyben azt is kértem, hogy ne akarják ezt a módosítást a nemzetiségeket megmentő csodatételként aposztrofálni. Mivel korábban hat évig voltam a minisztérium főosztályvezetője, hatalmas naivitás lett volna azt hinni, hogy a magánszemélyként leadott előterjesztésemet a tárca hivatalnokai kitörő örömmel fogadják, hiszen a koalíciós partner környezetvédelmi miniszter utolsó pillanatban benyújtott javaslatát is lesöpörték az asztalról.

Ami pedig a leglényegesebb: aki figyelmesen olvassa a törvénytervezet mellékleteként szereplő hatáselemzést, valamint a tárcaközi egyeztetés kiértékelését, az minden bizonnyal észreveszi, hogy a javaslat elegendő anyagi forrás megléte esetén ugyan garantálja a kizárólag alsó tagozattal működő iskolák megmaradását, ám az alkotók szerint ez nem jelenti azt, hogy nem vonatkozik rájuk a finanszírozási törvény értelmében lefolytatandó racionalizációs eljárás lehetősége.

Ezek után talán mégsem illik vérig sértődni vagy kollektív vagdalózásba kezdeni, ha bárki a szakpolitikusok vagy a pedagógusok részéről felemeli a szavát. Ők ugyanis kizárólag az iskolák és a települések érdekeit tartják szem előtt, nem a kormánytagságból származó előnyöket.

Eszembe jut erről az egész históriáról (és hisztériáról) egy történet, amelyben a vihar hullámai több ezer tengeri csillagot vetettek ki a partra. Egy kisgyermek kétségbeesetten próbálta meg egyenként visszadobálni őket a vízbe, hogy megmeneküljenek a kiszáradástól. Arra jött egy ráncos arcú öregember, aki úgy hitte, hosszú élete egyben a bölcsességet is meghozta számára. Így szólt a gyermekhez: "Hé, kölyök, több ezer csillag van itt a parton. Jó ötlet, amit csinálsz, de hosszú távon nem tudod mindet megmenteni. Mi értelme így az egésznek?" Erre a gyerek felvett még egy csillagot, visszadobta a vízbe, majd így válaszolt: "De annak az egynek igenis számít..."

A. Szabó László