Az MKP pozsonyi székházában Őry Péter önkormányzati alelnök és Forró Krisztián kampányfőnök tájékoztatták a sajtót az októberben indított petíciós aláírásgyűjtés jelenlegi állásáról.

A Magyar Közösség Pártjának petíciója a migránskvóták ellen és a helyi népszavazások mellett szól. Őry Péter elmondta, már több mint 80 ezren látták el kézjegyükkel a petíciós ívet, így már biztos, hogy az MKP történetének ez az eddigi legsikeresebb aláírásgyűjtése. Nem állnak le, hiszen a migránshelyzet Európában továbbra is nyitott kérdés, folyamatosak az EU-országok szintjén a különböző csúcstalálkozók, megoldás viszont máig nem született. Az MKP célja, hogy a március 5-ei választás után parlamenti pártként tárgyaljanak majd a belügyminisztériummal a petícióban megfogalmazott kérdésekről. „Abszurd helyzet, hogy az emberek népszavazásban nyilvánítják ki véleményüket, és azt a kormányszervek nem veszik figyelembe” – utalt Őry Péter a peredi és a bősi érvényes népszavazások sorsára.

Forró Krisztián hangsúlyozta, az aláírásgyűjtés is igazolja, hogy az MKP modern párt, amely a polgárokkal közösen alakítja politikáját. „Érezzük a polgárok támogatását, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy erős magyar érdekképviselet jöjjön létre a parlamentben” – mondta. Kiemelte, hogy a petíciót nemcsak magyarok írják alá, hanem szlovákok, romák és más nemzetiséghez tartozók is – kimagaslóan sok aláírás érkezett Dél-Szlovákia keleti és középső régióiból.

Az MKP politikusai köszönetüket fejezték ki mindazoknak, akik hozzájárultak az aláírásgyűjtés sikerességéhez. (on)