A szlovákiai háztartások zöme már kézhez kapta a március 5-ei parlamenti választásról szóló értesítést. Ez tartalmazza a pártok jelöltlistáit, valamint azt, hol, melyik szavazókörben van lehetőségünk leadni a voksainkat.

Kevesen tudatosítják, hogy az országban ez lesz az első parlamenti választás, amelynek során a felvidéki magyarok anyanyelvükön kapnak meg minden szükséges információt. Minek köszönhető ez?  2013 júliusában, amikor a parlament az új választójogi törvény meghozására készült, és a törvényjavaslat társadalmi és tárcaközi vitája folyt, az MKP parlamenten kívüli szubjektumként képes volt befolyásolni a törvény végső formáját. Az akkor készülő választójogi törvény ugyanis korlátozta volna a kétnyelvűséget, ezért a párt a kétnyelvűség megőrzése és erősítése érdekében bekapcsolódott a választójogi törvény társadalmi véleményezésébe. Ehhez 500 támogató aláírásra volt szükség, amelyet elektronikus formában nagyon gyorsan összegyűjtöttünk. Petíciónkat benyújtottuk a belügyminisztériumba, amely így köteles volt tárgyalni a javaslat beterjesztőivel.

A petíciós bizottság tagjai, Szigeti László, Horony Ákos, Ondrej Dostál (OKS) és jómagam elmentünk a belügyminisztériumba, ahol kifejtettük érveinket a választások kétnyelvűségével kapcsolatos javaslatainkról. Természetesen nemcsak a magyar nyelvhasználatra, de minden egyéb, az országban hivatalosan nyilvántartott kisebbség nyelvi jogaira is kitértünk. Mintegy háromórás, komoly szakmai vitát követően sikerült elérnünk azt, hogy a törvény alapján a szavazólapon kívül az összes, választással kapcsolatos információ (jelöltek jegyzéke, minden hivatalos tájékoztatás vagy választói igazolvány) kétnyelvű mindenhol, ahol az adott nemzeti kisebbség törvényileg előírt létszámban él.

A belügyminisztérium elfogadta az érveinket, amelyeket beledolgoztak a törvénytervezetbe. Ezeket a kormány is elfogadta, végül a parlament is megszavazta. Senki sem állíthatja tehát, hogy az MKP a parlamenten kívül nem volt képes eredményt felmutatni, hiszen elértük azt, amit a parlamenti képviselőknek sem sikerült más törvények esetében.

Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke

 

Megjelent az Új Szó Lövészárok rovatában 2016. február 16-án