A Zoboralji Via Nova ICs meghívására érkezett Lovász Bálint és Ambrus Dávid Csehire, hogy a tavaly teljesített zarándokútjukról meséljenek a közönségnek 2016. február 7-én.

Pócsik József, a Via Nova ICs országos elnökségének tagja, a Zoboralji Via Nova ICs elnöke üdvözölte a kultúrházban összegyűlt közönséget, majd a két fiatal zarándok vette át a szót. Bálint elmondta, egy régi barátja, Hodossy Péter úti beszámolója után gondolt arra, hogy ő is teljesíthetné az utat és elhívta magával Dávidot is. Az ausztriai Máriazellből indultak, s bár kezdetben néhány egészségügyi probléma is nehezítette az utat, az ausztriai szakaszon hat nap alatt sikeresen túljutottak. A magyar határ elérésével ezek a gondok megszűntek, másféle akadályokkal kellett szembenézni. A nehézségek – erdei bolyongás, csalános-bozótos útszakasz, hőség – ellenére a fiúk kitartottak, néhány napos budapesti pihenő után újult erővel folytatták a zarándokutat.

A vetítéssel egybekötött beszámoló során a közönség megismerhette a gyaloglással töltött napok történéseit. A két fiatalember csodálatosan írta le a székely emberek szíves, szeretetteljes vendéglátását és mindenkit buzdítottak, menjenek el Erdélybe. Meséltek a célba érkezés pillanatáról s arról, milyen volt a kimerítő gyaloglás után a csíksomlyói kegytemplomban megpihenni. A Máriazellből induló 1300 kilométeres zarándokutat 46 nap alatt tette meg a két mátyusföldi zarándok.

A beszámolót követően az érdeklődők kipróbálhatták, milyen a mintegy húsz kilós hátizsák súlya, megcsodálhatták a vándorbotot és megtekinthették az út teljesítéséről szóló igazolást, a Zarándokútlevelet is. A találkozó végén Pócsik József köszönte meg a színes és tartalmas előadást Lovász Bálintnak és Ambrus Dávidnak.