Az 1956-os forradalom emléke azt az üzenetet közvetíti a felvidéki magyaroknak, hogy még az olykor reménytelennek tűnő küzdelmet is vállalni kell egy igaz, jó ügy érdekében - hangoztatta Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke hétfőn, a forradalom évfordulójának előestéjén Rimaszombatban mondott beszédében.

Az ünnepi koncerttel egybekötött - a városi művelődési központ színháztermében tartott - megemlékezésen Berényi József arra mutatott rá, hogy 1956 őszének hősei tetteikkel több fontos üzenetet is közvetítettek a mának, s a felvidéki magyarok számára ezek közül a vállalás fontossága és az ügyükért való kiállás a legfontosabb. Az MKP elnöke ennek kapcsán úgy fogalmazott: "Egy jó ügyért kell és érdemes is küzdeni, még akkor is, ha a küzdelem reménytelennek tűnik, mert eredményei idővel mindenképpen megmutatkoznak!"

Az MKP politikusa az 1956-os forradalom emlékét felidézve azt mondta: az a háború szennyétől való megtisztulást hozta a magyarságnak. A magyar nemzet a forradalomnak köszönhetően a szabadságszerető, a diktatúrákkal áldozatok árán is szembeszálló nemzetként vonult be a huszadik század második felének történelmébe. "Minden hős és minden mártír jövőt teremt, ezt tették az ötvenhatos hősök is, akik új fejezetet nyitottak a magyarság számára az egész világban" - hangsúlyozta Berényi. Hozzátette: ennek jelentőségét ott is látni lehet, hogy 1956 októbere után "ismét jó volt magyarnak lenni."

1956 őszének magyar áldozataira emlékezve Berényi József azt hangoztatta: azok, akik életüket áldozták a szabadságért vívott harcban, nem haltak meg hiába. "Ezek az emberek a nemzetért, az önbecsülésünkért adták az életüket, többségükben a háború után felnőtté vált generáció olyan képviselői voltak ők, akik nem féltek kinyilvánítani a véleményüket és fegyvert is fogni a hazáért és a szabadságért" - mutatott rá. Hozzátette: az 56-os forradalom "megbontotta a kommunista rendszer falát", aminek következményei már a huszadik század hetvenes-nyolcvanas éveiben érezhetőek voltak.

Forrás: MTI, Starovic Tibor