Az oktatásban dolgozók huszonhat éve várnak valódi reformokra, hiszen az eddigi „beavatkozások” mindig csak mozaikszerűek voltak, a lényegen, az összképen nem nagyon változtattak. A regnáló kabinetnek sok esetben még a rendszerváltás vívmányait is sikerült eltörölnie. Van hát ok az elégedetlenségre, és ezt a véleményt megfelelő formában a kormány tudtára is kell adni.

A Magyar Közösség Pártja úgy véli, hogy Szlovákiában a mindenkori kormányok programjában az oktatásügy mindezidáig csupán a nyilatkozatok szintjén szerepelt prioritásként, a valóságban még nem sikerült az azt megillető szintre emelni, és ez nem csupán az anyagi háttér biztosítása kapcsán áll fenn.

Az MKP ezért egyetért a pedagógussztrájk szervezőinek kezdeményezésével, amely elsősorban a tanítók és tanárok anyagi körülményeinek javítását célozza. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a felvidéki magyar iskolahálózatot még inkább sújtja a kormány ténykedése, mint ahogy az általánosságban érzékelhető. Elég, ha csak a minimális osztálylétszámokra vagy a közelmúltban elutasított, az anyanyelvi oktatás óraszámaira irányuló petícióra gondolunk.

A jövőben így mindenképpen szükség lesz rá, hogy a magyar és szlovák pedagógusok szolidaritása valóban kölcsönös legyen, és egymás követeléseit nyíltan fel tudják vállalni.

 

A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke