Regionális szülői értekezletre hívta össze a zoboralji szülőket, pedagógusokat, önkormányzati képviselőket és polgármestereket a Nyitra és Vidéke Célalap és a Zoboralji Községek Regionális Társulása  január 9-én délután a koloni kultúrházba. A szlovák parlament által elfogadott és a 2016/2017-es tanévtől várhatóan életbe lépő 245/2008-as számú, a Nyitrai járás magyar iskoláit is negatívan érintő törvény, valamint az évek óta alacsony beíratási létszám miatt kialakult helyzet okán szervezték meg a találkozót. További cél a közös gondolkodás a Nyitra-vidéki magyar oktatás jövőjéről, hogy egymás véleményének és javaslatainak meghallgatásával a hosszú távon is működő megoldás keresése és megtalálása.

A találkozót Zilizi Zoltán, a Nyitra és Vidéke Célalap elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a résztvevőket és röviden ismertette a célalap tevékenységét. Elmondta, a szervezők kötelessége a szülőket informálni a kialakult helyzetről, hogy a Nyitra-vidék iskolái csodavárás helyett felkészülten fogadják a várható intézkedéseket. Együttgondolkodásra kérte fel a jelenlevőket, hogy a lehető legjobb döntés szülessen. Balkó Róbert, a Zoboralji Községek Regionális Társulása és Kolon község nevében köszöntötte a résztvevőket.

A találkozó szakelőadói, Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora,  Pék László, az SzMPSz korábbi elnöke, valamint Zilizi Zoltán a vitaindítóként a kialakult helyzet ismertetése mellett megoldási javaslatokat fogalmaztak meg. A vitába az érintett szülői közösségek és pedagógusok mellett segítő szándékkal érkező szakemberek is bekapcsolódtak. Hepp József, a magyarországi Pétről érkezett oktatási szakember hozzászólásában alapítványi magyar iskola létrehozását javasolta. Maga Judit, a Gímesi Alapiskola igazgatóhelyettese az iskola eredményeit ismertette, míg Šonkoľ Zoltán, a Pogrányi Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója a Pogrányban kialakult helyzetet vázolta fel, és egyben meghívta az iskolai szülői értekezletre a teljes szervezettségű iskolák vezetőit. Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének országos elnöke elmondta, a jelenlegi gyermeklétszám mellett nem tudjuk fenntartani az iskolahálózatot, majd Dsida Jenő gondolatainak fontosságát ajánlotta a résztvevők figyelmébe: „Mindig magunkért, soha mások ellen”. A vitában résztvevők is elmondták észrevételeiket és javaslataikat, többek közt a létrehozandó regionális iskolák helyszíneiről, kialakításáról, megfogalmazták az anyanyelvi óvoda csoportok létrehozásának fontosságát. Balkó Róbert polgármester elmondta, az óvodák önkormányzati jogkör, igény esetén a község vezetése dönt a magyar óvodai csoport létrejöttéről. Ladányi Lajos javasolta, hogy a találkozók továbbra is a szülők bevonásával folytatódjanak. Kérte a jelenlevőket, bárhol is alakul meg a regionális iskola, senki ne legyen elutasító, mert a problémát közösen kell megoldani, hiszen ez nem egyének és nem egyes községek, hanem az egész térség gondja.

Zilizi Zoltán záróbeszédében elmondta, hogy a találkozón sok hasznos vélemény és javaslat hangzott el, és egyben köszönetet mondott a résztvevőknek és hozzászólóknak. Hangsúlyozta, nehéz eljutni a megoldásig és az ahhoz vezető úton csak higgadtan, érzelemmentesen lehet tovább haladni.