A Femine Fortis Polgári Társulás megalakulásáról

Bauer Editet, az MKP volt EP-képviselőjét választotta elnökévé a Femine Fortis Polgári Társulás. A tanácskozás fő témája a női esélyegyenlőség, az anyaság és a nők közéletben betöltött szerepe volt.

Az alapító tagok, Bauer Edit, Gergely Papp Adrianna, Kiss Beáta, Németh Gabriella, Neszméri Tünde és Zupko Mária úgy vélik, a nőknek helyük van a közéletben. A társulás neve: Femine Fortis Polgári Társulás – magyarul Erős Nők Polgári Társulás

A szervezetbe várnak minden, a felvidéki magyarságért tenni kívánó hölgyet. A társulás szorosan együttműködik majd a Magyar Közösség Pártjával a közösségépítés terén.           Az egyesület az élet olyan területeire fókuszál, amelyek sajnos kevésbé kerülnek terítékre, pedig sok ember számára jelentenek problémát. Máig él sok téves berögződés a nők társadalomban betöltött szerepét illetően, nem megoldott a családtámogatás rendszere, ahogy a nők hátrányos megkülönböztetése a bérezés terén vagy a fiatal anyák munkahelyi beilleszkedése sem. Nem elég megállapítani a fentebb felsorolt tényeket, cselekedni kell.

A nők sok szempontból másképp közelítik meg a problémákat mint a férfiak, ezért szükséges, hogy a politikai, gazdasági és egyéb kérdésekben határozottan állást foglaljanak, és hogy növekedjen a női vezetők száma. Több államban elfogadták már a női kvótákat, a vezetői tisztségek betöltésénél kötelezően figyelembe veszik a nemek arányát. A szervezet tagjai úgy vélik, Szlovákiában is szükség van női vezetőkre. E mellett természetesen a nők esetében nem hanyagolható el az anyaszerep hangsúlyossá tétele sem.

A kassai közgyűlés családias hangulatban zajlott, két anyukának köszönhetően három kisgyermek is részt vett a tanácskozáson. A százhárom éves Tamás Aladárné, Ilonka néni levélben kérte tagfelvételét.  Mint írta: „Hosszú életem során nagyon sokféleképpen és sokszor kellett helytállnom  mint pedagógusnak, mint édesanyának, mint közéleti személynek és mint embernek is. Nem volt könnyű, de voltak olyan feladataim, amikor a közösség és annak segítő ereje nagyon sokat jelentett számomra. Ezért is értékelem nagyra ezt a kezdeményezést!”

A közgyűlést köszöntötte Horváth Noémi, a Vajdasági Magyar Szövetség Női Tagozatának elnöke és Bíró Rozália, a Románia Magyar Demokrata Szövetség Nőszervezetének elnöke, aki egyben az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnöke is.

A Femine Fortis megválasztott elnöksége: Bauer Edit, elnök, az elnökség tagjai: Gergely Papp Adrianna, Kiss Beáta, Németh Gabriella és Zupko Mária. A vezetőség arra kéri a női szavazókat, a március ötödikén esedékes parlamenti választáson szavazzanak a Magyar Közösség Pártja női jelöltjeire, hogy a magyar nők is jelen legyenek a szlovák törvényhozásban.

fem1 fem2 fem3

Az érdeklődők a feminefortis@gmail.com címen jelentkezhetnek.

Szöveg és kép: Neszméri Tünde