A Most –Híd és az MKP között a Nyitra megyei önkormányzati választásokról Gútán megtartott tanácskozás eredménye, illetve eredménytelensége úgy látszik, kiverte a biztosítékot egyes hidas politikusoknál. Parlamenti frakciójuk vezetőjének blogbejegyzése a politikai populizmus és demagógia határát súrolja. Érthetetlen számomra, mi ez a nagy sietség, az idegeskedés és sárdobálás a frakcióvezető úr részéről. Vagy talán az a célja, hogy traumatizálja a szlovákiai magyarokat, hogy még az a maradék kedvük is elmenjen az őszi megyei önkormányzati választásokon való részvételtől?

Legkevesebb 10 hónapunk van még a megyei választásokig. Csak megemlíteném, hogy az MKP négy évvel ezelőtt szeptemberben adta le a jelöltek listáját a novemberben megtartott választásokra. Tehát van még idő bőven. Igaz, hogy Nyitra megyében harmadik alkalommal ültek asztalhoz a tárgyalófelek, azonban az igazsághoz tartozik, hogy az előző kettő olyan időszakban történt, amikor az MKP az általános tisztújítás kellős közepén, vagy közvetlen utána volt. Gyakorlatilag még nagyon az egyeztetések elején tartunk.
Talán mégis igazak azok a híresztelések, hogy a Most-Híd máshol keresi a frigyhez az arát, s ezért akarják az MKP-val való tárgyalásokat minél előbb letudni. A gútai tárgyalásokon bennünket egyértelműen az őszinte együttműködési szándék vezérelt. Annak ellenére, hogy partnereink ezt a szándékot már sokszor, sok helyen elmondták, én Gútán mást tapasztaltam.
Az együttműködésnek viszont rendkívül sok formája van. Érdekes a Most-Hídnál tetten érhető szelektív emlékezet. Koalíciós együttműködésről csak akkor beszélnek, ha az ötlet tőlük származik, s nekik előnyös. A tavalyi márciusi parlamenti választásoknál az együttműködés leghatékonyabb formáját, a koalíciót elutasították. 10 hónappal később már a koalíciós együttműködésre esküsznek, az együttműködés egyéb formája számukra elfogadhatatlan. Egyszer így, máskor úgy, ahogy nekik a legjobban megfelel.

Igaz, hogy a választások megyei szinten valósulnak meg, de a lényeges dolgok a választási körzetek szintjén történnek, hisz ott kell az adott kínálatból választani a polgároknak. A lévai körzet választói nem tudnak beleszólni a komáromi körzet eredményébe és nem is akarnak. Ezért kell a hangsúlyt az együttműködés terén a választási körzetekre összpontosítani. Értesüléseim vannak arról, hogy a HÍD járási vezetői készek tárgyalni az együttműködésről, csak a megyei és országos vezetéstől való félelmükben ettől elhatárolódnak. Egyszerűen félnek. Vajon az önkormányzati választásoknál is csak akkor lesz együttműködés a két párt között, ha mindenhol koalícióban indulunk?

Minden politikai tárgyaláshoz türelem kell. Az egyszer megingott bizalom nehezen áll helyre. Nem mi voltunk azok, akik előidézték, hogy magyar vonalon két párt küzdjön a választók kegyeiért. A sebek lassan gyógyulnak, de nincs más választásunk, együtt kell működnünk, s az MKP ezt akarja. Az együttműködésnek rengeteg formája van.

Nyugodt, konstruktív tárgyalásokra van szükség. Ezt szorgalmazzuk mi Nyitra megyében is, ahol az MKP tárgyalóasztalhoz hívta a MOST-HÍD járási vezetőit. Nincs okunk a kapkodásra, hisz egy ősi magyar mondás szerint türelem rózsát terem.

Szigeti László, az MKP OT elnöke

(szigetilaszlo.blog.hu)

Címkék: Szigeti László ,