Kampány Boldogfán és Gútoron
2010. jún. 07A szenci járás jelöltjei június 3-án, Úr napján Boldogfára látogattak el. A terem itt is megtelt, mint az előző helyszíneken, Kosáry Judit és Szabolcs vastapsot kaptak itt is. Majd bemutatkoztak a jelöltek, Neszméri Tünde, Pomichal István és Bárdos Gyula, akik minannyian azt kérték, Duray Rezsővel és Szabó Pál, helyi elnökkel együtt, hogy 12-én a hetes listát dobják be az urnákba, és hozzanak magukkal még 7 embert.
Pénteken a jelöltek Gútorra látogattak el a Jól választottra, és Benkő Géza szavaival élve, mindenki aki ott volt jól választott, hogy eljött. Madarász Katalinnal együtt énekelt a közönség, Ihos József segítséggel Kató nénivé változott, Vadkerti Imre az István, a király rockoperából énekelt,Vili bácsi tökéletesen imitálta Charliet, Cs. Tóth Erzsébet énekétől pedig szerelmes lett a közönség. A program végén Benkő Géza versbe foglalta, miért is szereti ő a Felvidéket, és azt hiszem mindenki egyetértett vele. A program politikai szónoka Pomichal István volt, de Kollár László, Pogány Tibor, Neszméri Tünde és Bárdos Gyula is megtisztelték a közönséget jelenlétükkel.
Szombaton délelőtt a járás jelöltjei Szencen bronzérmet érő gulyást főztek.

