Rovásírásverseny Alsóbodokon
2012. ápr. 30
2012. április 27-én szervezte meg a VIII. Felvidéki Országos Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó körzeti fordulóját az ipolybalogi székhelyű Palóc Társaság - Feled és Nagyölved után - a zoboralji Alsóbodokon. A versenynek a helyi Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola adott otthont.
A körzeti fordulóban 49 rovásíró gyermek és fiatal vett részt négy kategóriában.
A verseny megnyitóján Hajtman Béla, a középiskola igazgatója üdvözölte a versenyzőket és szervezőket. Ezt követően Csáky Pál, a verseny fővédnöke köszöntőjében az iskola és tanulás szükségességéről és fontosságáról szólt. A megnyitó után az iskola udvarán Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke rovástáblát leplezett le.
A középiskola tanulói és tanárai, valamint a versenyzők részt vettek Csáky Pál és Dunajszky Géza könyvbemutatóján.
A körzeti forduló után emlékfaültetésre került sor, majd az eredményhirdetés következett. A résztvevők és nyertesek átvették az emléklapokat és díjakat a verseny szervezőjétől, Z. Urbán Aladártól. A verseny résztvevői közül a 16 legügyesebb rovásíró májusban az országos döntőn vesz részt Vásárúton.













