Magyar Koalíció Pártja logo
  • Főoldal
  • Sajtóközlemények
  • Hírek
    • Megye
    • Európa
    • Határok nélkül
    • Összes
  • Nézőpont
    • Beszédek
    • Interjúk
    • További cikkek
    • Csáky Pál blogjából
  • Rólunk
    • Kapcsolat
    • Alapszabály
    • Programunk
    • Tagfelvétel
    • Párttörténet
    • Tisztségviselők
  • Galériák
    • Fotogaléria
    • Videógaléria
  • Látogatóban
  • Archívum

Berényi József: Emlékeztetünk a választási ígéretekre

2010. júl. 29

A Magyar Koalíció Pártjánál a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések továbbra is kiemelt jelentőséggel bírnak az MKP számára, ám a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális és a gazdasági programjuk érvényesítésére - mondta Berényi József pártelnök.

Berényi József a Sita hírügynökségének nyilatkozva ezt azzal magyarázta, hogy a jelenlegi kormánypártok is erős választási kampányt folytattak ezeken a területen. "A polgárokat emlékeztetjük majd a választási ígéretekre. Dél-Szlovákiában például olyan óriásplakátok voltak, hogy autópálya épül, így figyelni fogjuk, hogy ez mikorra készül el, vagy legalább mikor kezdődnek el ennek érdekében az érdemi munkálatok. A kormány politikusai magasabb nyugdíjakat, új állásokat is ígértek, és szintén nyomon követjük ezen ígéretek megvalósulásának mértékét" - mondta Berényi József, aki az MKP új helyzetét parlamenten kívüli, konstruktív ellenzéki politikai erőként határozta meg.
"Esélyeink abban mutatkoznak, hogy a jelenlegi kormánynak csak egyetlen erős ellenzéke van, mégpedig a Smer.A nyilvánosságnak azonban szüksége van a kormány tevékenységének más fajta értékelésére is, mint amit a jelenlegi, egyszínű parlamenti ellenzék meg tud tenni. És itt kaphat szerepet a parlamenten kívüli ellenzék" - tette hozzá.

Felvidék Ma

  • Hirek
  • Berényi József
  • Friss
  • Legolvasottabb
Elfogadhatatlannak tartjuk a szankciók bennmaradását a nyelvtörvényben
Bauer Edit: Szigorúan monitorozni kell a gyermekszegénységet
Az MKP Egyházgellei Helyi Szervezetében döntöttek a polgármester-jelölt személyéről
Az MKP visszautasítja a pénzügyminiszter javaslatát a községek összevonására
Nyárasd: Felújított templom és orgona
Ülést tartott az MKP Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége - A lehető legtöbb helyen saját jelöltet szeretnénk állítani
A kormány gazdasági intézkedéscsomagjáról
Sajtóközlemény a mentelmi jogról
Az MKP választási listája, 2010
Jól választott Gútán
Farkas Iván beszéde Losoncon - a Jövő hídjai konferencia
Nyárasd: Felújított templom és orgona
A Duray Miklós ellen indított per 25. évfordulója - Echo TV
Lajčák téved
Csáky Pál az STV 5 perc múlva 12 műsorában
Van egy álmom...

Személyes oldalak

  • Andruskó Imre
  • Bauer Edit
  • Csáky Pál blogja
  • Csúsz Péter
  • Duka Zólyomi Árpád
  • Duray Miklós
  • Kvarda József
  • Mészáros Alajos

Keresés

Hírlevél

Dossziék

Dokumentumok
Magyar egység
Nyelvtörvény

Társoldalak

  • VIA NOVA Ifjúsági Csoport
  • Dunaszerdahelyi járási honlapunk
  • Rimaszombati szervezetünk
  • Európai Néppárt
  • Fidesz
  • KDNP


Eseménynaptár

H K S C P S V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
«  

szeptember

  »

Galériák

Falunap Feketenyéken
  • ‹‹
  • 1 of 40
  • ››

Videók

See video
Berényi József az Echo TV-ben
  • ‹‹
  • 1 of 71
  • ››

Hírvivő

Hírvivő - 2010. június
  • ‹‹
  • 1 of 27
  • ››

Címkefelhő

Andruskó Imre Berényi József Biró Ágnes Bárdos Gyula Csáky Pál Duray Miklós Farkas Iván Iveta Radičová Királyhelmec Köteles László Orbán Viktor Parlamenti választások 2010 Peczár károly Pásztor Istán Szigeti László
további jelölők

Facebook

Az MKP youtube csatornája

  • Hu
  • Sk
  • En
Copyright © 2010 A Magyar Koalíció Pártja
 
Együtt, szülőföldünkért!
 
Belépés | Kapcsolat