|
A Csemadok szervezésében április 16-18 között került megrendezésre negyvenegyedik alkalommal a Kazinczy Anyanyelvi Napok Kassán a Márai Stúdióban. Az idén a Kazinczy napokkal párhuzamosan Márai Sándor születésének 109. évfordulójára is emlékeztünk. Április 16-án, csütörtökön 17 órától a Márai Emlékszobában Határok nélkül címmel fiatal magyar költők mutatták be műveiket. Április 17-én, pénteken 9,00 órától a "Szép Magyar Beszéd " országos döntőjét Hrubík Béla a Csemadok országos elnöke nyitotta meg a Márai Sándor gimnáziumban, majd ezt követően 9,30-kor a Kazincy Anyanyelvi Napok előadássorozata kezdődött a Márai Stúdióban. Az első előadás szlovák nyelven hangzott el Dr. Martin Javor eperjesi egyetemi tanár tolmácsolásában, aki " A szabadkőműves mozgalom Kassán a 18. században " című előadásában többek között elmondta, hogy Kassán a szabadkőműves páholy legnevezetesebb tagja Kazinczy Ferenc volt, aki ebben az időben Orpheus címmel folyóiratot szerkesztett Kassán, mely irodalmi, politikai , filozófiai, és esztétikai témákkal is foglalkozott.
Dupka György író előadását Bartók Csilla egyetemi hallgató olvasta fel, ugyanis az író egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem volt jelen. Előadása Kazinczy kárpátaljai kötődéseit ismerteti.
A nyelvújítás vezéralakja először oktatási szakértőként érkezik Kárpátaljára. Legmegrázóbb élménye valószínűleg a közel egy évig tartó munkácsi várfogsága volt. Szabadulása után pártfogásába vette Dayka Gábor kárpátaljai költőt. A munkácsi várban emléktábla őrzi Kazinczy nevét. A kolozsvári "Művelődés" című folyóirat főszerkesztője Szabó Zsolt az író erdélyi leveleit ismertette, majd Benedek Elekről is megemlékezett. A két íróóriás ugyanazon a napon született száz év különbséggel. Gyapai László egyetemi docens, tanszékvezető Kazinczyt, mint nyelvújítót méltatta. A pénteki napot az író Fő utcai domborművénél koszorúzással zártuk. Délután a Márai Stúdióban a Gyerták csonkig égnek játékfilm vetítése után, egy dokumentumfilmet is megtekinthettünk Márai életéről. Az esti órákban is Márai Sándoré volt a főszerep, ugyanis a Thália Színházban gála műsor volt Márai műveiből budapesti vendégművészek közreműködésével. Szombaton 8.00 órakor autóbusz indult a Thália Színház elől Széphalomra, ahol egy diák színielőadással indult a rendezvénysorozat utolsó napja. A Magyar Nyelv Múzeumának Színháztermében A légy jó mindhalálig című Móricz Zsigmond regény modern feldolgozását láthattuk. A múzeum igazgatója Fehér József az általuk kiadott Kazinczy naptár alapján mutatta be az író életének egy-egy állomását. A szombati napot is koszorúzással zárták az ünnepség résztvevői.
|