Az AKCS-EP Közös Parlamenti Közgyűlése ma megszavazta Bauer Edit, felvidéki és Kakoma Charles zambiai képviselők közös jelentését az egészségügy emberi erőforrásairól az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni térség (AKCS) országaiban.
A Magyar Közösség Pártja 2013. július 2-án, kedden 14,00 órai kezdettel Szímőn szakmai értekezletet tart az MKP-s és MKP-szimpatizáns gazdák, mezőgazdászok, szőlészek, borászok, az élelmiszeriparban tevékenykedők, a vidékfejlesztéssel foglalkozók és a vidéki turizmusban tevékenykedők számára
2013. június 16-án került megrendezésre az 59. Szepsi Járási Dal- és Táncünnepély. A műsor keretén belül fellépet Péter Szabó Szilvia, a NOX együttes énekese. Délelőtt a hegy alatti Aréna sportcentrumban elkezdődött a tájjellegű ételek elkészítése és kóstolása.
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Köbölkúton az Érsekújvári járás Csemadok alapszervezetei által működtetett hagyományőrző csoportok seregszemléjét. Az idei Duna Menti Fesztivál rendhagyó módon kopjafaavatással kezdődött.
Június 12-én gyermeknapot rendeztek a helyi önkormányzat és a Magyar Közösség Pártja támogatásával Szímőn a magyar tanítási nyelvű óvodában. A rendezvényen részt vett Bób János (MKP) polgármester, aki egyben a járási elnökség tagja is.
Az alsószeli Zele törzs immár kilencedszer szervezi meg az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivált és Nyári Szabadegyetemet. Az idén erre június 28-30 között kerül sor.
A szervezők - ahogy már megszokhattuk - gazdag programmal várják az érdeklődőket. A rendezvény védnökei Berényi József MKP-elnök és Szarka László történész. A belépés ingyenes!
A kitelepítéseket megelevenítő Fehérlaposok rockoperát elérzékenyülve nézte végig a rimaszombati közönség június 17-én. Felvezető beszédet Berényi József, az MKP elnöke mondott.
Fesztiválok, falunapok és jó hangulatú, családias összejövetelek / Ekecsen Családi Pikniket tartottak szombaton, 2013. június 15-én, Pozsonyeperjesen a sportpálya várta az eperfesztivál látogatóit, Dunaszerdahelyen megtartottaák a Hagyományok fesztiválját.
(Szerző: Farkas Iván) Az év elején a kereső fiatalok jelentős része saját bőrén érezte meg a járulékterhek jelentős megnövelésének káros következményeit. Nettó havi jövedelmük az idén ugyan nem változott, ám módosított munkaszerződésük alapján immár minimálbérért dolgoznak
Sok felvidéki magyar embernek az Új Szó az egyetlen hírforrása, melyből értesül a legújabb politikai, gazdasági, kulturális és egyéb történésekről. Ezért fontosnak tartom, hogy az információk világosak és egyértelműek legyenek.







