Magyar Közösség Pártja logo
  • Főoldal
  • Sajtóközlemények
  • Hírek
    • Megye
    • Európa
    • Határok nélkül
    • Összes
  • Nézőpont
    • Beszédek
    • Interjúk
    • További cikkek
    • Berényi József blog
    • Csáky Pál blog
    • Farkas Iván blog
    • Őry Péter blog
  • Rólunk
    • Kapcsolat
    • Alapszabályunk
    • Programunk
    • Tagfelvétel
    • Párttörténet
    • Tisztségviselők
    • Támogatások, 2012
  • Galériák
    • Fotogaléria
    • Videógaléria
  • Látogatóban
  • Archívum

A Magyar Szent Korona másolata tájainkon

2012. aug. 22

Kéménden első alkalommal került sor Szent István ünnepre. A Kéméndi Kulturális és Turisztikai Társulás – LIMONIUM GMELINI szervezte. A Társulás elnöke, Baranyai Anna Ilona fontosnak tartja, hogy falujában az értékes hagyományok őrzése, ápolása mellett az elődeinktől ránk maradt szellemi örökséget is megismerjék.

Augusztus 18-án, a Szent Korona Ünnepség körmenettel kezdődött, majd a templomban szentmise kertében emlékeztek meg Szent Istvánról és a Koronáról. Sztyahula László plébános felhívta a figyelmet az egymás iránti szeretet megerősítésére, a gyűlölet, a bosszú veszélyeire, és felvázolta a Szent Korona egykori útjának felvidéki állomásait, s hogy mit jelentett ez az itt élő népek (köztük a más nemzetiségek) számára is.

A szentmisét követően Mireisz Tibor (Budapest), a Szent Korona Lovagrend Nagykancellárja, „Szent Korona keresztény küldetése” címmel tartott előadást a kultúrházban. A rendkívül értékes, tartalmas, másfél órás előadásában bemutatta Szent István ereklyéit, részletesen beszélt a Szent Korona küldetéséről, és máig szóló üzenetéről. Hangsúlyozta, hogy csak a Szent Korona tan mutathat utat nekünk a békésebb és boldogabb jövőbe, mert olyan erkölcsi és szellemi küldetése van, amely a mai zavaros világból is kivezethet bennünket.
Az előadás után Pálmai József esztergomi tanár szólt a magyar szellem nagyjairól a Herderi jóslatok megcáfolásaként.
Az ünnepségen jelen volt Hummel Gizella ötvösművész is, a Szent Korona másolatának készítője.
A vendégek között ott voltak az MKP képviseletében: Biró Ágnes pártigazgató, Szigeti László és Farkas Iván alelnökök, Bolya Szabolcs érsekújvári járási titkár, valamint a helyi és régióbeli civil szervezetek képviselői.
A rendezvény kísérő programjában a kultúrház előtt a párkányi Varjos zenekar játszott, míg a helyi vendéglátók bor-, és gulyáskóstoló lehetőségét is biztosították. A szomszéd falu Kőhídgyarmat kézművesei pedig legszebb kerámia munkáikat mutatták be, illetve kínálták megvásárlásra.
Kéménden, a Garam menti régió központi falujában egy felejthetetlen szép ünneppel emlékeztek Szent István királyunkra, melynek remélhetőleg évente folytatása lesz.

Dániel Erzsébet

Kövessen minket a Facebookon
  • Hirek
  • Látogatóban
  • Friss
  • Legolvasottabb
Köszönet a választóknak
Üzletemberek találkozója Dunaszerdahelyen, vállalkozói fórum Pozsonyban
Brüsszelben a szlovák állampolgársági törvény
Az MKP elnökével tárgyalt Szijjártó Péter
Re: Alsószeli, fizess?!
Újabb pártelnöki vitára hívták meg Berényi Józsefet
Érsek Árpád figyelmébe, avagy: A tudatlanság megbocsátható, de a szándékos csúsztatások nem
MKP OT - 2013.05.17. - Sajtótájékoztató
A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának Nyilatkozata
Helyi szervezet taggyűlése Csicsón
Szlovák - Magyar Önkormányzati Partnerségi Fórum és a TÖOSZ küldöttgyűlése
Lakossági fórum és március idusának megünneplése Lekenyén
Március 15. - Nemzetünk és szabadságunk ünnepe
A Langaléta Garabonciások Rozsnyón
Sportnap Alsóbodokon
Pályázat: Szülőföld és jövőkép
1848/49-es ünnepségek a Lévai járásban: Felsőszecse, Zalaba, Kálna...
Az érettségi vizsgák értékelése a komáromi gimnáziumban
Csáky Pál-Retkes Attila találkozó
Lakossági fórum Nagycétényben

Keresés

Feliratkozás

Társoldalak

  • Dunaszerdahelyi járási elnökség
  • VIA NOVA Ifjúsági Csoport
  • Az MKP Nagyrőcei Járási Szervezete
  • Rimaszombati szervezetünk
  • Dunaszerdahely
  • Európai Néppárt
  • Fidesz
  • KDNP

Galériák

Az MKP OT ülése 2013.05.18-án
  • ‹‹
  • 1 of 148
  • ››

Videók

See video
MKP OT - 2013.05.17. - Sajtótájékoztató
  • ‹‹
  • 1 of 199
  • ››

Facebook

Hírvivő

Hírvivő, 2013-4
  • ‹‹
  • 1 of 57
  • ››

Az MKP youtube csatornája

Eseménynaptár

H K S C P S V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
  • 2013. jún. 03. 19:00   
    A nemzeti összetartozás napjának ünnepi előestje Érsekújvárban - a Honvéddal
  • 2013. jún. 10. 19:00   
    A Fehérlaposok Szencen
  • 2013. jún. 17. 19:00   
    A Fehérlaposok Rimaszombatban
  • 2013. okt. 30. 12:00   
    Pályázat Esterházy Jánosról szóló dráma megírására
  • 2013. nov. 30. 12:00   
    Emlékezet - az Országút Társulat pályázata
«  

május

  »
  • Hu
  • Sk
  • En
Copyright © 2013 A Magyar Közösség Pártja
 
Együtt, szülőföldünkért!
 
Belépés | Kapcsolat