MKP-taggyűlés Udvardon
2012. aug. 17Augusztus 8-án tartotta soron következő ülését az MKP Udvardi Helyi Szervezete, melyet Dékány László, a szervezet elnökségi tagja nyitott meg és vezetett. Ezt követte Farkas Tibor elnöki beszámolója. A község főellenőre, Salgó Tibor is beszámolt a helyben kifejtett önkormányzati munkáról, az elkövetkező időszak terveiről és kihívásairól. Az ülés egyik fő napirendi pontja a járási konferenciára való küldöttállítás volt és javaslattétel az Országos Kongresszus küldötteire, de foglalkoztak az alapszabály-módosítás ajánlott témáival is, melyet Farkas Tibor egyeztetett a tagsággal. A szervezet tagjai megegyeztek, hogy megszervezik az augusztus 20-i Szent István Király Ünnepséget és aktívan részt vesznek a község által szervezett falunapon és búcsún is. Ezt követően a gyűlés kötetlen beszélgetéssel folytatódott.
Bolya Szabolcs

















