A Kárpátalja Expressz a Felvidéken és az együtt dobbant szívek…
2011. szep. 12A határon túli magyar ember életében mindig fontosak azok a pillanatok, amikor egy-egy rendezvényen, illetve megmozduláson megerősödhet nemzeti öntudatában. Amikor érezzük, hogy az anyaországnak fontosak vagyunk, és van remény egy szebb magyar jövőre.
2011. szeptember 9-én a hajnali órákban másodszor indult el Budapestről a Kárpátalja Expressz négy országot érintő útjára. Idén ez a nosztalgiaszerelvény nekünk, felvidéki magyaroknak különösen fontos és meghitt pillanatokat tartogatott. Most először már felvidéki állomása is volt az Osztrák-Magyar Monarchia egykori vasútvonalán végighaladó magyar vonatnak.
A Királyhelmec melletti Perbenyikben gyűltek össze a bodrogközi magyarok, hogy ünnepélyesen fogadják a szerelvényt. A perbenyiki vasútállomáson nagy várakozás előzte meg a nosztalgia expressz érkezését, ami nem volt hiábavaló, hiszen csodálatos érzés töltötte el a jelenlévőket, amikor már messziről felbukkantak a vonat ablakán kilógatott nemzeti zászlók. A rendezők az utasokat kultúrműsorral és helyi gasztronómiai finomságokkal várták. A tisztségviselők: Cimbalmosné Molnár Éva főkonzul, Molnár Béla országgyűlési képviselő, Kopasz József MKP Kassa Megyei képviselő és Fülöp Pál, Perbenyik polgármestere elmondott ünnepi beszéde után bodrogközi népművészeti csoportok szórakoztatták a jelenlévőket. A vendégek eközben megkóstolhatták a helyi borokat, valamint a kistermelők jellegzetes termékeit. Szép és meghitt pillanatok voltak, amikor sok utas könnyes szemekkel mesélte el, mekkora élmény és milyen jó érzés végigutazni az egykori magyar vasútvonalon és találkozni az elcsatolt területeken élő magyar testvéreikkel. A rendezvény nagyon jó hangulatban zajlott, melyhez Zvolensky Gabriella, a Bodrogközi és Ungvidéki Kulturális Központ igazgatónője és munkatársai is hozzájárultak szervezési munkálataikkal.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szuperák Mária, az MKP tőketerebesi járási elnöke. A nosztalgiavonat fogadásán a Via Nova Ifjúsági Csoport két járási elnöke,
Ilko Zoltán – tőketerebesi elnök és Varga Tibor – nagymihályi elnök is jelen volt.
A fogadási ünnepség után az utasok tovább folytatták az útjukat Kárpátalja felé, miután kicsik és nagyok, fiatalok és még fiatalabbak elbúcsúztak és nemzeti zászlóikat lobogtatva a könnyed szellőben, integettek a magyar nosztalgiavonatnak és utasainak. (H.P.)




















