Falunap Csicserben
2011. aug. 11
A csicseri falunap nem csak az Ung-vidék, hanem a Bodrogköz szórakozni vágyó közönsége számára is évek óta kiemelt helyen szerepel. Idén július utolsó szombatján került sor e minden korosztálynak szóló eseményre. A szervezőket, vagyis a község MKP-s többségű önkormányzatát a kezdeti rossz idő sem tántorította el a rendezvény lebonyolításától. Az előadók délutántól folyamatosan váltották egymást a színpadon. A nézők megtekinthették a Napraforgó Néptáncegyüttes műsorát, majd Király Béla István, Csaroda polgármestere következett Dalok a hazáról című előadásával. Ezután a bési Tóth Trió lépett fel ismert magyar dalok előadásával. Őket egy királyhelmeci nosztalgiacsoport követte, akik a Nem csak a húsz éveseké a világ című előadásuk keretében a 60-as, 70-es évek slágereivel szórakoztatták a közönséget. Ezt követően a községből származó CS. Tóth Erzsébet és Boráros Imre színészek léptek színpadra és adtak elő nagysikerű zenés produkciót. A program ezután Kocsis Fanni Zsófia hastáncbemutatójával folytatódott, majd a csicseri falunapok visszatérő vendége, a mátészalkai Ciki és csapata lépett színpadra, hogy bluesos számaikkal fokozzák a hangulatot. A következő fellépő az X-Faktorból ismert Szirota Jennifer volt, akit az elégedett közönség háromszor is visszatapsolt a színpadra. A fellépések sorát a tombolahúzás törte meg. Miután Varga Imre, Csicser MKP-s polgármestere átadta a szerencsés nyerteseknek járó értékes díjakat, tűzijáték következett. Az est utolsó vendégeként a Nuclear Sandwich nevű nagykaposi fiatalokból álló rockegyüttes lépett színpadra, majd hajnalig tartó utcabál következett, ahol az ETNA zenekar húzta a talpalávalót. A nap során gyerekprogramok várták a legkisebbeket. Volt légvár és játszóház is. A kezdeti rossz idő a műsor megkezdésével párhuzamosan jobbra fordult, a nagyszámú közönség legnagyobb örömére.











