Magyar Közösség Pártja logo
  • Főoldal
  • Sajtóközlemények
  • Hírek
    • Megye
    • Európa
    • Határok nélkül
    • Összes
  • Nézőpont
    • Beszédek
    • Interjúk
    • További cikkek
    • Berényi József blog
    • Csáky Pál blog
    • Farkas Iván blog
    • Őry Péter blog
  • Rólunk
    • Kapcsolat
    • Alapszabályunk
    • Programunk
    • Tagfelvétel
    • Párttörténet
    • Tisztségviselők
    • Támogatások, 2012
  • Galériák
    • Fotogaléria
    • Videógaléria
  • Látogatóban
  • Archívum

Falunapok Kolonban

2011. júl. 15

Hagyománnyá vált, hogy Kolonban a nyár elején falunapokat ünnepelünk. Idén július első hétvégéjére esett ez az esemény. A kultúrműsorra a szabadtéri szentmise után került sor. Nemzetközi kórusfesztivállal ülte meg 40. évfordulóját a helyi Zobor Hangja Vegyeskar, amely az idei Kodály Napokon aranykoszorús minősítést ért el, karnagyuk, Tóth Hajnalka pedig megkapta az „Ígéretes Karnagyok” különdíját. A falunapokat községünk polgármestere, Balkó Róbert nyitotta meg. A meghívott vendégek közül szót kapott többek között Szigeti László is. A program keretén belül az énekkarunk alapítókarnagya, Dunajszky Géza megkeresztelte a Zobor Hangja Vegyeskarnak erre az ünnepre készített címerét. A hazai – koloni, tokaji, zselízi és gímesi énekkarok szirén muzsikája ejtette ámulatba közönségünket. A hajnalig tartó táncmulatságon a Flamingo együttes mozgatta meg a táncos lábú ifjakat és időseket. Az est fénypontja Szűcs Judit volt, aki zenéjével a 80-as évek diszkóvilágába varázsolt mindenkit. Ilyen és hasonló kábulatban kezdődött vasárnap délelőtt a nemzetközi barátságos futballmérkőzés, hiszen ezen a napon a sportbarátoknak is kedveztünk. A koloniakkal együtt testvértelepülésünk, Csajág és erdélyi vendégeink, Csíkszereda bajnokai góljaival ért végett a 2011-es falunapok rendezvénye Kolonban. 

Kövessen minket a Facebookon
  • Látogatóban
  • Friss
  • Legolvasottabb
Az MKP elnökével tárgyalt Szijjártó Péter
Re: Alsószeli, fizess?!
Újabb pártelnöki vitára hívták meg Berényi Józsefet
Érsek Árpád figyelmébe, avagy: A tudatlanság megbocsátható, de a szándékos csúsztatások nem
MKP OT - 2013.05.17. - Sajtótájékoztató
A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának Nyilatkozata
Helyi szervezet taggyűlése Csicsón
Beszéljük meg - Szepsiben
Csallóközi színes ceruzák – 2013 / Nemzetközi gyermekrajz-kiállítás Dunaszerdahelyen
Az MKP törvényjavaslatot dolgozott ki a vasúti kétnyelvűség rendezésére
Szlovák - Magyar Önkormányzati Partnerségi Fórum és a TÖOSZ küldöttgyűlése
Lakossági fórum és március idusának megünneplése Lekenyén
Mezőgazdasági fórum az MKP-val Kistárkányban
I. Vízkeleti Zenésztalálkozó
Falunap Mátyóc Vajkóc községben
Beszélgetés Hamerlik Richárddal, a földalap tanácsának MKP-s tagjával
Beszéljük meg rendezvénysorozat Kassán
Alsószeli disznótoros - Vujity Tvrtkóval
Farkas Iván: A kormány vonja vissza azt a költségvetés-tervezetet!
Duray Mikós nyilatkozata

Keresés

Feliratkozás

Társoldalak

  • Dunaszerdahelyi járási elnökség
  • VIA NOVA Ifjúsági Csoport
  • Az MKP Nagyrőcei Járási Szervezete
  • Rimaszombati szervezetünk
  • Dunaszerdahely
  • Európai Néppárt
  • Fidesz
  • KDNP

Galériák

Felavatták Esterházy budapesti szobrát
  • ‹‹
  • 2 of 148
  • ››

Videók

See video
Berényi József beszéde Esterházy János budapesti szoboravatóján
  • ‹‹
  • 2 of 199
  • ››

Facebook

Hírvivő

Hírvivő, 2013-3
  • ‹‹
  • 2 of 57
  • ››

Az MKP youtube csatornája

Eseménynaptár

H K S C P S V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
  • 2013. jún. 03. 19:00   
    A nemzeti összetartozás napjának ünnepi előestje Érsekújvárban - a Honvéddal
  • 2013. jún. 10. 19:00   
    A Fehérlaposok Szencen
  • 2013. jún. 17. 19:00   
    A Fehérlaposok Rimaszombatban
  • 2013. okt. 30. 12:00   
    Pályázat Esterházy Jánosról szóló dráma megírására
  • 2013. nov. 30. 12:00   
    Emlékezet - az Országút Társulat pályázata
«  

május

  »
  • Hu
  • Sk
  • En
Copyright © 2013 A Magyar Közösség Pártja
 
Együtt, szülőföldünkért!
 
Belépés | Kapcsolat