Berényi József a tisztújítás előtt álló MKP jövőjéről adott interjút a Szabad Újságnak (megjelent a lap e heti számában). Elnöki újraválasztása esetén az MKP parlamentbe való visszakerülése mellett fő céljának továbbra is a magyar érdekek minél hatékonyabb érvényesítését, egyúttal a szlovák nacionalizmus enyhítését tartja.
Interjú Berényi Józseffel a Magyar Fórumban. Megjelent a hetilap 2011. március 31-i számában Bugár politikai cinizmusa címmel. - Szlovákiában a magyar törvényt próbálják meg teljes mértékben alkalmazhatatlanná tenni azon szlovákiai magyarok számára, akik élni szeretnének az állampolgárság lehetőségével. Ezzel a tervezettel kapcsolatban azt mondani, hogy most a magyarországi félnél pattog a labda, az politikai cinizmus. Éppen ezért érthető, ha Budapestről nem érkezik válasz.
A sme.sk internetes hírportálon Juraj Hrabko (videó)beszélgetést készített Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével. A párbeszéd központi témája a kettős állampolgárság megszerzése volt. A következőkben a beszélgetés rövidített, szerkesztett változata olvasható.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tisztújító kongresszusának vendége és felszólalója volt Berényi József. A Magyar Koalíció Pártjának elnöksége már márciusban hivatalos tárgyalást folytat az új vezetőségű RMDSZ-szel. Berényi József nagyváradi tapasztalatiról és megbeszéléseiről tájékoztat:
A koalíciós tanács javaslatának megbukásában két párt is érintett volt. Miként értékelhető a két kormánypárt különböző magatartása az eset kapcsán? - Kérdeztük Berényi Józsefet, az MKP elnökét.
Hétfőn tartotta ülését a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány Albizottsága. A budapesti tanácskozáson a Felvidékről Ladányi Lajos és Papp Adrianna MKP-elnökségi tagok vettek részt. Ladányi Lajos tájékoztaott arról, hogy az átfogó, kárpát-medencei szórványstratégia kidolgozásához jó alapot jelentenek a KMKF korábbi szórványmunkacsoportja által kidolgozott anyagok.
Interjú Gyurgyik Lászlóval az MKP Hírvivőben - Az Európai Unió többi tagországához hasonlóan Szlovákiában is az idén, májusban tartják a népszámlálást. A legutóbbi, 2001-es átfogó felmérést követően az egyik legtöbbet tárgyalt téma a magyarság számának drasztikus csökkenése volt.
Interjú Berényi Józseffel a januári MKP-Hírvivőben - Nem várt politikai vihart okozott Szlovákiában a főügyészválasztás, a kormánykoalíció két fordulóban sem tudta biztosítani a szükséges többséget jelöltjének, végül úgy döntött, módosítja a választás módját, s titkos helyett nyílt szavazást tartanak a parlamentben.
2011. január 15-én Pozsonyban ülésezett az MKP Országos Tanácsa, melyet követően Berényi József elnök, Bárdos Gyula a párt országos tanácsának elnöke, valamint Farkas Iván gazdasági és régiófejlesztési alelnök tartottak sajtótájékoztatót.
Berényi József, az Magyar Koalíció Pártának (MKP) elnöke volt a Hír Televízió Sziluett című műsorának a stúdióvendége. A beszélgetés első témája a magyar állampolgárság felvételének a lehetősége volt, Berényi József szerint élnünk kell a történelmi eséllyel, elmulasztása történelmi hiba volna.








