A Nagykaposi Városi Művelődési Központ kistermében találkoztak a Magyar Közösség Pártja Nagymihályi Járási Elnöksége tagjai 2013. április 5-én.
A német Continental óriásvállalat Szlovákiába telepíti újabb gumiabroncsgyárát. S melyik régióban? Már megszoktuk, hogy északon, a Vág mentén. Mindenképpen kedvező döntés, hogy Csehországgal, Lengyelországgal és Portugáliával szemben Szlovákia sikeresen vívta meg a küzdelmet a jelentős beruházásért.
Szombaton délelőtt az érsekújvári Marianum épületében tartott tanácskozást az MKP Keresztény Platformja, melyen a nyugati és középső országrészben elterülő járások küldöttjei vettek részt.
2013. április 3-án került sor az MKP Kassa-járási konferenciájára a Csemadok-székházban.
Filipko József járási elnök üdvözlő szavai után, a küldöttek elfogadták a konferencia programját, megválasztották a munkabizottságokat.
Galántán a Magyar Közösség Pártja támogatásával április 7-én a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer mutatták be a Fehérlaposok című rockoperát, mely a felvidéki magyaroknak a második világháborút követő meghurcoltatását eleveníti fel. Pénteken Somorján tekinthető meg a rockopera.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Pélmonostoron ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját április 6-án. Az ünnepségen magasrangú közjogi méltóságok mellett több ismert személyiség, köztük Berényi József, az MKP elnöke is köszöntőt mondott, a közéleti és személyes élményeiről szóló találó beszéde osztatlan sikert aratott.
A belügyminisztérium által tervezett közigazgatás reformon keretében, a helyi államigazgatás átalakítására kidolgozott törvényjavaslat szerint felszámolnák a Párkányi Körzeti Hivatal. Az MKP ezt diszkriminatív lépésnek tartja, és tiltakozik a tervezet ellen.
Április 3-án Komáromban tartotta meg ülését az imanapi szervezőbizottság, hogy megtárgyalja az előkészületeket az április 21-én, Jó Pásztor vasárnapján megrendezendő XXIV. Komáromi Imanapra.
Március 27-én ülésezett a Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége. Az ülést Petheő Attila járási elnök nyitotta meg és köszöntötte az elnökség megjelent tagjait.
(Szerző: Farkas Iván) A kormány pontosan egy éve vette át a kormányrudat. Az évforduló kapcsán, ha jellemeznem kéne a kabinet gazdaságpolitikáját, elsőként az államháztartás idei hiánya jutna eszembe, amely az évfordulóra kis híján elérte az egymilliárdos értéket.








