Április 22-e a Föld napja, immár 1970 óta. Ennek alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, felhívva a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására.
(Szerző: Farkas Iván) A Nyitra Megyei Önkormányzati Hivatal a megyei szlovák nagykoalíció befolyása alatt áll. A hivatalvezető, a főosztályvezetők és a dolgozók kiválasztásánál is a nagykoalíció politikusai bábáskodtak.
A Magyar Közösség Pártja Érsekújvári járási szervezete a Párkány melletti Ebed községben rendezte meg jelöltállító járási konferenciáját április 19-én. Nagy Tibor polgármester köszöntője után az MKP helyi szervezetének elnöke, Szabó Zsolt üdvözölte a konferencia résztvevőit.
Április 18-án Füleken került megrendezésre a Losonci járás jelöltállító konferenciája. A Füleki Kamarakórus kultúrműsora után Erdős Vince járási alelnök, a Füleki Helyi Szervezet elnöke köszöntötte a küldötteket.
A magyarok lakta járások felében már lezajlottak a Magyar Közösség Pártjának jelöltállító konferenciái. Az eredmények igazolják, az MKP tartja magát azon álláspontjához, hogy ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot, nem indít teljes listát.
Jelöltállító járási konferenciát tartott a Magyar Közösség Pártja Nagymihályi járási szervezete 2013. április 16-án a Nagykaposi Városi Művelődési Központ nagytermében.
(szerző: Farkas Iván) A Szlovák Vasúttársaság a tavaly decembertől érvényes vasúti menetrendből kiiktatta a 160-as vasúti fővonalon Feled és Torna közötti személyvonatokat. Néhány gyorsvonat kivételével megszűnt a személyszállítás.
Április 12-én megalakult a Németh Gabriella alelnök vezette szakmai tanácsadó szerv, a Magyar Közösség Pártja Szociális, Családpolitikai és Egészségügyi Tanácsa.
Az MKP Rimaszombati járási konferenciáját április 12-én tartották. Megválasztották a megyei képviselő-jelölteket Auxt Ferenc, Rigó László és Bán Zoltán személyében. Egy helyet a Via Nova Ics-nek ajánlottak fel.
A felvidéki önrendelkezés kérdését és annak kilátásait tűzte napirendre kedden az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának autonómia albizottsága. Az ülést követően Berényi József MKP-elnök az Echo Televízió stúdiójának a vendége volt.








