Július 19-én Muzslán tartotta soron következő ülését a Magyar Közösség Pártja Érsekújvári Járási Elnöksége. Farkas Iván, az MKP országos alelnöke, Muzsla polgármestere és Vezér Csaba, az MKP helyi szervezetének elnöke köszöntötték az elnökséget falujukban, és örömüket fejezték ki, hogy helyet adhatnak a tanácskozásnak. Bolya Szabolcs járási elnök beszámolt az előző ülés határozatainak teljesítéséről, ezt követően az elnökség értékelte  az elmúlt időszakban kifejtett munkát, valamint a helyi szervezetek taggyűléseit, majd megbeszélte és elfogadta kerü a következő időszak feladatait. A megyei önkormányzatban kifejtett munkáról szóló beszámolót követően az országos elnökség üléseiről Farkas Iván országos alelnök és Szigeti László, az országos elnökség tagja tájékoztatták a járási elnökséget. Az idei helyi önkormányzati választásokra való felkészülés mellett további aktuális kérdésekről is tárgyaltak az elnökség tagjai. (mkp_éú)