A Magyar Közösség Pártja mély megdöbbenéssel szemléli a kormánykoalíció pártjainak újabb pálfordulását. 2016 után újra szembesülhetünk a szavahihetőség teljes elveszítésével a politikai életben, sőt az egyes kormánykoalíciós megnyilvánulások az 1989-es pártállami kommunista retorikát idézik.

Nem lehet a stabilitás kormánya az, ahol a legerősebb párt elsüllyedt a korrupció mocsarában, ahol jönnek-mennek a miniszterek, a miniszterelnök lemond, de továbbra is ő irányítja majd a valójában már megbuktatott rendszerét.

A legitimitását vesztett koalíció döntése, hogy a Fico-kormány más név alatt tovább folytassa tevékenységét, a demokratikus intézményekbe vetett hit további zuhanásával, a társadalmi feszültség növekedésével jár majd. Ezért teljes mértékben a bukott koalíciót terheli a felelősség. Az eddigi kormány helyett a távozó vezetők bábjai irányítják majd formálisan továbbra is az országot.

A tegnapi döntés negatívan érinti a felvidéki magyarságot is, mivel a bukott koalíció maradását a magyar kormánypárti politikusok tették lehetővé, megszegve 48 órával korábbi bejelentésüket. Ez nemcsak a szlovák, hanem a hazai magyar társadalom elégedetlenségét is kiváltotta.

A Magyar Közösség Pártja tovább folytatja az intenzív párbeszédet a demokratikus ellenzék pártjaival a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről. A korrupció kormányának jövője a tereken kinyilvánított népakaraton áll vagy bukik.

Menyhárt József,
az MKP elnöke