Felvidéki látogatása során ma a Magyar Közösség Pártja pozsonyi székházába látogatott Vincze Loránt, az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Tárgyalásait követően Menyhárt Józseffel és Berényi Józseffel közösen tartottak sajtótájékoztatót.

Mint ismeretes, a FUEN által kidolgozott európai polgári kezdeményezés (közismert angol nevén:  MinoritySafePack) célja, hogy a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme kerüljön be az Európai Unió jogrendjébe.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke tájékoztatott arról, hogy az MKP-ban „nagyüzem” van. Ezen a héten jelentették be a magyar kormány gazdaságélénkítő csomagja indulásának részleteit, tárgyalást folytattak Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, és hasonlóan intenzív lesz a jövő hét is. Az MKP elnöke hangsúlyozta, az őshonos kisebbség védelmére minden körülmények között kiemelt figyelmet fordítanak, így örömmel vették a FUEN által indított európai polgári kezdeményezést. Összeurópai szinten egymillió aláírásra van szükség, az MKP örömmel vállalta a feladatot, és kiveszi a részét abból, hogy a kezdeményezés sikeres legyen.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke koordinálja az aláírásgyűjtést az MKP-n belül. Örömét fejezte ki, hogy a FUEN elnökének személyes jelenlétével is nyomatékosítani tudják az ügy fontosságát. Az MKP-ban augusztus 18-án Dunaszerdahelyen indították el az aláírásgyűjtést, tegnap ugyanott a Csallóközi Vásárban is együtt kampányoltak az összeurópai kezdeményezés sikere érdekében. Egy európai polgári kezdeményezés ugyanis akkor sikeres, ha összegyűlt összesen legalább egymillió támogató nyilatkozat, és a támogató nyilatkozatok száma legalább hét tagállamban elérte az adott tagállamra vonatkozóan előírt küszöbértéket. Szlovákiára vonatkoztatva ez a küszöbérték 9 750, ám ennél az MKP jóval többet vállalt, mintegy 50 ezer aláírást.

Vincze Loránt a sajtótájékoztató elején elmondta, tárgyalópartnereivel egyetértés van abban is, hogy nem szeretik a kisebbség kifejezést, mert a számbeli kevesebbség ellenére  minket is megillet az esélyegyenlőség. A FUEN elnöke nagy lelkesedést tapasztalt a horvátországi és szlovéniai magyarok közt járva, és most ez a helyzet a Felvidéken is. Hangsúlyozta, valóban európai összefogásról van szó, hiszen a FUEN 92 tagszervezetének mindegyike a kezdeményezés mögött állt. Miután Szlovákiából a Magyar Közösség Pártja tagja a FUEN-nek, természetes, hogy a Felvidéken ők szervezik az aláírásgyűjtést. A FUEN-ban már eddig is sok lobbitárgyalást folytattak az őshonos kisebbségek jogvédelme érdekében, a MinoritySafePack sikere erőt és eszközt adhat a folytatáshoz. A FUEN-ban áprilisig a konkrét jogszabály-tervezeteket is kidolgozzák. Az aláírásgyűjtés állásáról körülbelül egy hónap múlva adnak tájékoztatást.

A sajtótájékoztatón jelen volt Bárdos Gyula országos elnökségi tag is, aki ma délelőtt a Csemadok elnökeként fogadta a kulturális szervezet pozsonyi székházában Vincze Lorántot. „Közös ügyről van szó, hiszen mindannyiunk számára fontos, hogy az anyanyelvhasználatunk és a kisebbségvédelem terén előrelépés történjék végre az Európai Unióban. Ez nem csak a magyarok érdeke, ezért a Csemadok székházában folytatott megbeszélésen ott voltak az itt élő németek és csehek képviselői is. A ruszinokkal is kapcsolatban vagyunk, folyamatosan tájékoztatjuk őket a fejleményekről. A Csemadok biztos, hogy segíti a MinoritySafePack európai polgári kezdeményezés sikerét, és szeretnénk, ha ehhez mások is csatlakoznának. Bízom abban, hogy a kezdeményezés a brüsszeli jogalkotásban folytatódik majd” – mondta Bárdos Gyula.

https://www.facebook.com/mkp.smk/videos/1928140567212847/