Hétfőn, 2017. július 10-én lezajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 32. képviselő-testületi ülése.

Mivel eldőlt, hogy a következő megyei választásokra 2017. november 4-én kerül sor, a testületi ülésen jóváhagytuk a következő, 5. megyei választási időszak választási körzeteit. Minden marad a régiben, a megyei önkormányzatnak továbbra is 54 képviselője lesz. Az új megyei képviselőket - további körzetek mellett - a 8-mandátumos komáromi, 8-mandátumos érsekújvári, 3-mandátumos párkányi, 9-mandátumos lévai, valamint a 4-mandátumos vásellyei választási körzetben választják majd meg.

A komáromi kórház ügye

Az MKP megyei képviselőcsoportja nevében javaslatot tettem a Komáromi Általános Kórház belgyógyászati pavilonjának újjáépítésére, 2,4 millió euró összegben. Ebből 1,5 milliót a kórház üzemeltetője fedez, 870 ezer eurót pedig Nyitra megye. Az ingatlanok tulajdonosa, Nyitra megye az újjáépítés befejezésével, az épületátadását követően állja majd a kiadások rá eső részét. A határozat jogerőre emelkedésétől számítva 30 napon belül el kell kezdeni a beruházást, és 2018 végéig be kell fejezni. A folyamat ellenőrzésére az MKP képviselőcsoportja 2017 őszén képviselői ellenőrzést tart majd az építkezésen.  A megyei hivatal beterjesztése alapján a Komáromi Általános Kórház üzemeltetője 500 ezer euró összegben újjáépíti a kórház sürgősségi ellátását, a fül-orr-gégészeti osztály, valamint a hozzá kapcsolódó műtők részlegét.  Mindkét beterjesztést a megyei képviselő-testület szinte egyöntetűen elfogadta.

A megyei képviselő-testület elfogadta a kínálati eljárás eredményét, mely szerint a Forlife Kht., valamint az Agel Slovakia részvénytársaság 2020-tól kezdődően további 20 évre üzemeltetheti a Komáromi Általános Kórházat. A háromoldalú szerződés melléklete az üzemeltető felvállalása beruházások megvalósítására a 2020 és 2039 közötti időszakban. Kötelezte magát új onkológia pavilon megépítésére és berendezésére a legkorszerűbb egészségügyi berendezésekkel és műszerekkel, 20 millió eurót meghaladó összegben.

További aktivitások

A közgyűlés elfogadta a Deutsch-Slowakische Akademien részvénytársaság kérvényét a nyitrai (Érsekújvári úti) szakközépiskola üzemeltetésére 2017. szeptember 1-jétől kezdődően 15 éves időtartamra. Éves szinten 1 euró bérleti díjért, miközben 4 millió euró összegben vállal tőkeinjekciót a szakképzés korszerűsítésére és infrastrukturális beruházásokra. Ez a tranzakció az épülő Jaguár Land Rover gépkocsigyár érdekében történik.

A képviselő-testület jóváhagyta Nyitra megye 2017-es díjazottjait, azon személyiségeket, akik ebben az évben megérdemelten vehetik át a megyei díjat. Hármuk közül az egyik Korpás András mérnök.

A 2017/1 számú általános érvényű rendelet alapján a megyei önkormányzat megítélte az egészségügyi ellátás keretében az elfekvő részlegek üzemeltetését elősegítő megyei támogatásokat. A komáromi Angyali Kezek Kht. megérdemelten 15 ezer euró támogatásban részesül. E támogatásért meg kellett küzdenünk, hiszen módosító indítványában a KDH képviselőcsoportja egy nyitrai karitásznak ítélte volna meg a komáromiaknak szóló támogatás jelentős részét.

Javaslatomra a megyei hivatal igazgatója beszámolót tartott a megyei fenntartású, másod- és harmadrendű közutak burkolat-felújításának folyamatáról, az elkészült beruházásokról. A 2016. év második határozatában szereplő útszakaszok burkolat-felújítása megtörtént. A 2017. első és második határozatban szereplő útszakaszok burkolat-felújításának közbeszerzése 2017. június 1-jén megkezdődött. Valószínű, hogy 2017 őszéig a két megyei határozatban szereplő útszakaszok burkolata is megújul.  A megyei közgyűlés a megye tartalékalapjából anyagi támogatást hagyott jóvá a megyei útkarbantartó részvénytársaság eszközparkjának bővítésére, 1 millió euró összegben. Ennek köszönhetően sűrűsödik majd a megyei közutak mentén levő gyom kaszálásának intervalluma, amely a közelmúltig igen érzékeny kérdés volt. Remélhetően a gépkocsivezetők és a polgárok értékelik majd a kedvező változást. Bővül a megyei útkarbantartók eszközparkja is, amely az utak karbantartását szolgálja.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője