Civilek végzik az állami feladatokat a kisebbségi nyelvhasználat terén

Civilek végzik az állami feladatokat a kisebbségi nyelvhasználat terén

Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke, Horony Ákos és Lancz Attila jogászokkal az V. Martos Szabadegyetemen előadóiként a kisebbségi nyelvhasználat szlovákiai lehetőségeire, és egyben abszurditásaira hívták fel a figyelmet.

Horony Ákos és Lancz Attila a Velemjáró honlapot mutatták be, mely a mai modern műszaki vívmányok lehetőségeit kihasználva ad lehetőséget anyanyelvünk használatára. Olyan eszköz ez a felhasználó számára, melyek segítségével a jogsértéseket bejelenthetik. A honlap tartalmazza Szlovákia településeinek adatbázisát, áttekinthető formában jutunk hozzá a népszámlálási és választási adatokhoz is. Az ügyintézési útmutatóban négy kategóriában nyújt segítséget a magyarul történő ügyintézéshez, ezek: polgár és állam, fogyasztóvédelem, munkaügyek, családügyek. Az oldal kínálata folyamatosan bővül, az alkotók célja, hogy egyfajta szlovákiai magyar elektronikus „kézizsebkönyvvé” váljon.

Őry Péter a Pro Civis Polgári Társulás által hat éve indult Törvénytár oldalról elmondta, már 74 törvényt fordítottak le, köztük elsőként a szlovák alkotmányt is. A kínálatuk folyamatosan bővül. Teszik ezt annak tudatában, hogy minden közigazgatási szerv részére akkor hasznosítható a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény, ha rendelkezésre állnak a jogszabályok magyar változatai is.

A kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvénynek már az alapfilozófiája is gondot jelent, ugyanis nem kötelez, a polgárok számára kizárólag lehetőséget ad az anyanyelven folyó ügyintézésekre, az intézmények számára már nem. Őry Péter Csallóközcsütörtök polgármestereként is rámutatott, hogy ez megköti a polgármesterek kezét is, mert ők az ügyintézések során intézményekként lépnek fel, és így rájuk már az államnyelvről szóló törvény kötelezettségei vonatkoznak. A kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény olyan módosítására van szükség, hogy a kisebbségek által lakott területeken az anyanyelvük használatának lehetőségét egyenrangú szintre kellene emelni a létszámban többségben lévő nemzet nyelvhasználatával.

Civilek teszik azt, amit például az igazságügyi minisztériumnak vagy a belügyi tárcának volna a feladata! A Pro Civis szorosan együttműködik a Velemjáró oldal alkotócsapatával is. „Amit csinálunk, nem a civil szféra feladata, hanem az állam kötelessége!” – hívta fel a tényekre a figyelmet Őry Péter. Hozzátette, hogy ezt az állami kötelezettséget Szlovákiában gyakran próbálják csupán az önkormányzatokra leszűkíteni, és abszurd helyzet, hogy az állam alá tartozó intézmények gyakran még a jogszabály szerinti kötelezettségüket sem tartják be. A Pro Civis tavaly 117 panaszt nyújtott be a kormányhivatalhoz. Európa több országában gond nélkül működik a többnyelvűség, ezt tapasztalhatjuk például Isztrián az olasz feliratok láttán, vagy jegyvásárláskor a budapesti metróban.

Szlovákiában az állam hozzáállása jelenti a kisebbségi nyelvhasználat érvényesülésének problémáját. Amíg ez nem változik, csak a civilek tevékenysége jelenthet valami előrelépést.

O.N.