Június 30. és július 2. között huszonkettedik alkalommal került megrendezésre a Hídverő Napok Izsán. A rendezvény első napján Domin István Izsa község polgármestere (MKP) köszöntötte a résztvevőket, Duka Gábor Karva község polgármestere (MKP), a Hídverő Falvak Társulásának elnöke tartotta az ünnepélyes megnyitót, majd az egybegyűltekhez Menyhárt József, az MKP országos elnöke is szólt. Az emlékoszlop-avatás után a múzeum épületében kiállítás megnyitó volt, majd este a falu központjában lévő nagyszínpadon az LGT Revival Band adott koncertet, majd a Neoton Família Sztárjai koncertjére került sor. A Hídverő Napok másnapja a hídverő települések tűzoltóinak főzőversenyével indult a Faluház mellett. A múzeum udvarában kézműves foglalkozások folytak. A katolikus templom mellett a Varga család lovasbemutatóját és az erős emberek bemutatóját láthatták a jelenlévők. A falu központjában lévő nagyszínpadon szerepelt a Pósfa zenekar, a Megyer Táncegyüttes, Zsapka Attila, Sipos Dávid, Emmer Péter és Vadkerti Imre, a Deep Voice Group zenekar, a Budapest Bár és a Kolibri STE táncszínház szólótáncosai. A tombolahúzás után tűzijátékra került sor. A Hídverő Napok rendezvénysorozat a harmadik napon a katolikus templomban tartott szentmisével zárult. A Hídverő Napok szervezője Izsa Község Önkormányzata volt.

Címkék: Izsa,