Hit, munka, erő – egy évvel a tisztújítás után

Hit, munka, erő – egy évvel a tisztújítás után

(Videóval frissítve) Egy éve és egy napja, hogy az Érsekújvárban tartott közgyűlésen befejeződött a Magyar Közösség Pártjában zajló tisztújítás. Ma az MKP pozsonyi székházában Menyhárt József országos elnök, Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke és Kiss Beáta, Kőrösi Ildikó, Németh Gabriella szakmai alelnökök sajtótájékoztató keretében adtak számot az elmúlt év történéseiről, illetve az előttük álló feladatokról.

Menyhárt József elmondta, az MKP ma már a közvélemény-kutatások szerint is erősebb, mint egy éve, ám egy pártnak a választásokon kell bizonyítania. „Állandó terepmunka folyik nálunk, az MKP élő, mozgó, a felvidéki magyarság ügyeit felvállaló párt” – tájékoztatott. A pártelnök visszatekintett a Magyar-Magyar Párbeszéd dunaszerdahelyi nyitányára, ahol az MKP kezdeményezésére az oktatásügyünk sarkalatos pontjairól tanácskoztak a felvidéki magyar szervezetek képviselői. „Számunkra nem csupán pártmunkáról van szó, hanem a felvidéki magyar közösség teljes körű képviseletéről” – hangsúlyozta.

Szó volt a kormánykoalíció és azon belül a Most-Híd párt tevékenységéről is. Az MKP szakpolitikusa nyomon követik a kormányzat tevékenységét, amelyhez sajnos korrupciós ügyek és botrányok sorozata is fűződik – mutatott rá a pártelnök. Menyhárt József úgy gondolja, részeredményekkel nem szabad megelégednünk, például ha számarányunk szerint 40 millió eurónyi támogatás járna a kultúránkra, és még csak 4 milliónál tartunk, akkor tovább kell dolgoznunk, hogy megkapjuk azt, ami jár nekünk.

A megyei választásokkal kapcsolatban leszögezte, a magyar szavazatok maximalizálása a feladat. Nagyszombat és Nyitra megyékben két tapasztalt, felkészült megyeelnök-jelölttel indulnak a választásokon, Pozsony megyében a szlovák jobboldali koalíciót erősítik, Besztercebánya megyében  pedig a Kotleba-ellenes összefogást és Kassa megyében még nem zárultak le a tárgyalások. „Jelöltjeink hiteles arcok, a mindennapokban élnek, a megye pedig a hétköznapokról szól” – hangsúlyozta Menyhárt József.

Németh Gabriella szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnök a szakterületén tapasztalt országos gondokra mutatott rá, köztük a munkájukból és nyugdíjukból élő emberek nehézségeire, amit a kormány figyelmen kívül hagy. A mai napig nem született meg a szociális szolgáltatásokról szóló törvény, a családpolitika sem ösztönzi a fiatalokat családvállalásra, és ez a születési mutatókra is kedvezőtlenül hat, továbbá több mint 90 ezer gyermek él szükséghelyzetben. Az MKP szakemberei részt vesznek a telefonvonalon nyújtott segítségnyújtásba, és több problémára nem csak rámutattak, hanem megoldást is kidolgoztak. „Mi tesszük továbbra is a dolgunkat, számunkra az a fontos, hogy segíteni tudjunk mindazoknak, akik elvárják tőlünk” – mondta.

Kiss Beáta oktatási és kulturális alelnök rámutatott, az oktatásunk helyzetében mindannyian érdekeltek vagyunk. Az MKP együttműködik mindenkivel az oktatásügy helyzetének javítása érdekében. A Magyar-Magyar Párbeszéd zárónyilatkozata olyan alapdokumentum, amelyből ki lehet indulni. A nemzetiségi nyelveken oktató iskolákban rendszerszintű megoldásokra lenne szükség, változások nélkül ugyanis ez a rendszer nem tartható fenn. „Célként kitűztük, hogy a közoktatás valamilyen formája minden magyar közösségben, településen tovább éljen” – mondta. Az MKP oktatási stratégiájában helyet kap az iskolák alapítványon keresztüli támogatása.

Kőrösi Ildikó önkormányzati és közigazgatási alelnök visszatekintett az elmúlt évben az MKP által kidolgozott törvényjavaslatokra, többek között a műsorszórással és a bírósági nyelvhasználattal kapcsolatban.  Az időközi választások is biztatóak voltak, azokon az MKP jelöltjei sikereket értek el. A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei című dokumentum kapcsán az a cél, hogy ebből kiindulva akár konkrét törvényjavaslatokat is kidolgozzanak. „Parlamenten kívüli pártként is tudunk olyan témákat felhozni és érvényesíteni, amelyek biztosítják a felvidéki magyarság identitástudatának megőrzését, megerősítését. Úgy, hogy az európai értékrendeknek megfelelő közösségi létet tudjunk elérni.”

Őry Péter OT-elnök felhívta a figyelmet arra, hogy Szlovákiában a választások után a politikai kommunikáció hihetetlenül eltolódott, hiszen arra történt példa, hogy politikai pártok kitűzik a céljaikat, megnevezik partnereiket, majd a választások után teljesen megváltoztatják a véleményüket. „Ez a választók megvezetése” – mondta Őry Péter. A Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvénnyel kapcsolatban elmondta, az még messze nem egyenlő az önigazgatással és önkormányzatisággal. Őry Péter szólt a kisebbségvédelmi biztonsági csomagról is, melyet a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kezdeményezett. Szlovákiában az MKP a FUEN felvidéki tagpártjaként gyűjti az aláírásokat annak érdekében, hogy az őshonos kisebbségekkel kapcsolatban uniós jogalkotási folyamat induljon. A dél-szlovákiai járások gazdasági fellendülése továbbra is várat magára, ezért a magyar kormány gazdaságfellendítő csomaggal próbál ezen a helyzeten segíteni, és ezt a támogatást felvidéki partnerével, a Magyar Közösség Pártjával együttműködve fogja megvalósítani.

Az újságírói kérdések között szerepelt, hogy mi az a három szó, mely ma jellemzi az MKP-t. Menyhárt József pártelnök válasza: hit, munka és erő. (on)

A nap folyamán tudósításunkat videófelvételekkel is frissítjük.