Rimaszombat város képviselő-testülete parázs vita után jóváhagyta az a beterjesztést, amelynek nyomán Arany János szobrot kap a városban. A Tompa tér megújulása és Tompa Mihály szobrának eredeti helyére történt visszahelyezése után megürült talapzatot így a Toldi szerzőjét megörökítő alkotás foglalhatja el. Cziprusz Zoltán városi képviselő elmondta: A beterjesztést a Magyar Közösség Pártja hat, valamint a Híd két helyi képviselője jegyezte, de a város polgármestere is támogatta az indítványt. A kezdeményezés elindítója az ismert történész-etnográfus, B. Kovács István volt, aki a város történetének avatott ismerője. Mindenképpen kuriózumnak számít majd, hogy a három nagy költő – Arany János, Petőfi Sándor, és Tompa Mihály szobra egyazon teret díszíti, amely így visszakaphatja a korábbi beavatkozások során elvesztett szimmetriáját. A szobor felavatására várhatóan ősszel kerülhet sor.

mkp

Címkék: Rimaszombat,