Március 12-én Budapesten a Rákóczi Szövetségben működő Esterházy János Emlékbizottság szervezésében Esterházy János Emlékünnepséget tartottak, melynek számos felvidéki résztvevője volt – többen az MKP képviseletében.

Esterházy János első budapesti köztéri emléktáblája a Szép utcában található. Itt az Emlékbizottság elnöke, Martényi Árpád köszöntötte az emlékezőket, majd Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mondott beszédet. Az MKP Országos Elnöksége nevében Kiss Beáta és Forró Krisztián koszorúztak. Elhelyezte az emlékezés virágait Esterházy emléktáblájánál többek között Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője, Duray Rezső, a Szenci járás MKP-elnöke, Karaffa Attila, a Pázmaneum társaság vezetője, Csúsz Péter, az MKP Losonci járási elnöke, Hrubík Béla, Ipolynyék polgármestere, Köteles László, a Csemadok alelnöke is.

A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság 1991 óta rendez emlékünnepséget Budapesten, ahol minden évben Esterházy Emlékplakettet és elismerő oklevelet adományoznak olyan személyek és intézmények részére, akik és amelyek a felvidéki magyar közösség szolgálatában kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, illetve kiemelkedő munkát végeztek gróf Esterházy János mártír sorsú politikus szellemi örökségének megőrzéséért és megismertetéséért. Ez évben a Pesti Megyeháza Dísztermében Esterházy János Emlékérmet adtak át Boráros Imre Kossuth-díjas színművésznek és az Élő Zoboralja polgári társulásnak. Ez utóbbi képviseletében Zilizi Zoltán, a társulás elnöke vette át a díjat. Esterházy János életútjára Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke tekintett vissza, Boráros Imre laudációját Csáky Pál tartotta, az Élő Zoboralja társulás érdemeit Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész méltatta. A rendezvényen Boráros Imre előadta a Hantjával sem takar – János passió című Esterházy-monodrámát is. (on)