Tisztelgés a felvidéki magyar színjátszás előtt

Tisztelgés a felvidéki magyar színjátszás előtt

Január 30-án szoborállítási ünnepséget tartottak Komáromban. A város azon pontján, ahol a múlt század ötvenes éveiben a Magyar Területi Színház első székhelyének épülete állt.

A szoborállítást Konrád Márta nyugalmazott pedagógus kezdeményezte, majd a TEÁTRUM színházi polgári társulás azonnal támogatta ötletét. A megjelenteket Batta György, a Teátrum elnöke és Dráfi Mátyás, a társulás művészeti vezetője üdvözölte.

Gáspár Péter Aranyember szobrát közadakozásból hozták létre, a szoboravatási ünnepség szervezői köszönetet mondtak a támogatóknak, köztük a Magyar Közösség Pártjának, valamint Bauer Edit volt európai parlamenti képviselőnek és Csáky Pál jelenlegi EP-képviselőnek. Az ünnepségen részt vett Stubendek László, Komárom polgármestere és Knirs Imre alpolgármester is.

Az ünnepi műsorban közreműködtek: Dráfi Mátyás, Sámson Gizella és Borsó Ákos. Csáky Pál ünnepi beszédében hangsúlyozta, a szoboravatás tisztelgés a felvidéki magyar színjátszás előtt. (on).

au2 au1