Zobor-vidéki községeket látogatott meg Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke 2017. Január 26-án. A körút első megállója Csehi község volt, ahol találkozott Kupeček Róbert polgármesterrel, a község önkormányzati képviselőivel, civil szervezetek és művészeti csoportok vezetőivel. Kolonban Balkó Róbert és önkormányzati képviselők fogadták az MKP küldöttségét, Pográny községben Hajdú László polgármester és a község képviselői mellett a Csemadok helyi szervezetének vezetői és a magyar tannyelvű alapiskola igazgatója is részt vettek a találkozón.

A találkozókon a vidék szórványjellegéből adódóan elsősorban a magyar kultúra és oktatásügy kérdése került előtérbe az egyéb, önkormányzatokat érintő kérdések mellett. Menyhárt József hangsúlyozta, az MKP célja lehetőség szerint minden iskolát megtartani, mert az iskola az, amelyik a közösséget is megtartja. Ahol az önkormányzat kénytelen a költségvetéséből az iskola fenntartására költeni – ami elsődlegesen az állam feladata lenne – nem jut fejlesztésekre, márpedig így nehéz olyan szintet biztosítani, amely vonzóbbá teszi az anyanyelvi iskolát. Csak ha valóban nincs más lehetőség, akkor kell központosítani az oktatási intézményeket, ezt viszont felelősséggel, elsősorban az érintett szülők, iskolák és önkormányzatok bevonásával, átgondolt tervvel lehet előkészíteni úgy, hogy minél kisebb veszteség érjen bennünket.

Az alsóbodoki községházán Paulisz Marian polgármester és önkormányzati képviselők vettek részt az összejövetelen, amely a Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola multifunkciós épületében folytatódott az MKP tagjainak részvételével. Alsóbodokon is szóba került az oktatásügy kérdése. Emellett az országos elnök a megyei önkormányzati választásokról szólva elmondta, míg a helyi önkormányzati és parlamenti választásokon nagyobb arányban vesznek részt a választók, a megyei önkormányzat munkáját és hatásköreit kevesen ismerik és kísérik figyelemmel, pedig kihat mindennapi életükre mind az oktatásügy, mind a munkahelyteremtés és a gazdasági beruházások terén. Az MKP Nyitra és Nagyszombat megyében kész saját megyeelnökjelöltet állítani, hiszen képviselői felkészült, hiteles emberek, akik még ellenzékben is eredményesen dolgoztak és bizonyítottak. A magyar érdekképviselet nem a párt érdeke, hanem az egész felvidéki magyarságé. A jelenlevők Zoboralja szülöttjéről, Esterházy Jánosról is megemlékeztek, aki emberként és politikusként is követendő példát mutat közösségünknek. (tk)

Címkék: Menyhárt József ,