Néhány nappal ezelőtt felhívtuk a szlovák törvényhozók figyelmét arra a tűrhetetlen gyakorlatra, amellyel a francia, német és újabban az osztrák hivatalok viszonyulnak a kelet-közép- európai fuvarozókhoz. Az ő törvényeik szerint ugyanis a magyar, szlovák, lengyel, vagy baltikumi fuvarozók kötelesek a francia, német vagy osztrák minimálbért (a miénk többszörösét) fizetni sofőrjeiknek, amennyiben az adott országokban vesznek fel fuvart. Ráadásul a mi gépkocsivezetőinket arra is kötelezik, hogy maguknál tartsák a munkaszerződésüket, bérszámfejtési kimutatásukat („fizetési szalagjukat”), ottani képviseletük adatait, kollektív szerződésüket stb. Magyarán: az egész velük kapcsolatos ügyvitelt. Mindezeket – természetesen – német nyelven.

A szlovák kormányt mindez a legcsekélyebb mértékben sem zavarja, pedig ezek a protekcionista törvények végzetesek lehetnek a hazai fuvarozók számára. A Szlovák Nemzeti Munkafelügyeleti Hivatal ugyan tavaly augusztusban kiadott egy közleményt a témával kapcsolatban (http://www.nip.sk/?id_af=544), persze, amúgy szlovák módra, hiszen a hivatal csak a hazai fuvarozók kötelességeit közli, és meg sem említi, hogy ezek a törvények diszkriminatívak. A franciák, németek és osztrákok európai parlamenti irányelvekre hivatkozva vélik jogosnak ezeket az esztelen törvényeket. Valószínűleg félreértik (vagy szándékosan rosszul értelmezik) a „kiküldött munkavállalóra” vonatkozó EU-s irányelvet.

A fenti a logika szerint tehát, ha áthajtok Ausztriába, kötelező osztrák biztosítást kötnöm a gépkocsimra (adott esetben jóval drágábban)? S mivel a törvény a személyszállításra is vonatkozik, a német, osztrák rendőr akár egy szlovákiai utazási iroda alkalmazottját (sofőrjét, idegenvezetőjét) is büntetheti?

Ezek a törvények több szempontból is tarthatatlanok:

  1. Egy európai uniós nemzetállam törvényei nem írhatják felül egy másik uniós ország törvényeit.
  2. A munkavállaló nem kötelezhető, hogy magánál tartson olyan személyes iratokat, amelyek csak őt és a munkáltatóját, vagyis a kettejük kizárólagos jogviszonyát érintik és tartalmuk bizalmas adatként kezelendő.
  3. A francia, német, osztrák hivatalok ilyen ügyekben más tagországok hasonló jogköröket ellátó hatóságainál élhetnek megkereséssel, kéréssel (pl. itteni adóhivatal, minisztérium), de magáncégekkel szemben nem.
  4. Az Európai Unióban mind a 28 tagország nyelve hivatalos, ezért ha a francia, német, osztrák hatóságokat annyira érdekli egy más országbeli okmány tartalma, szíveskedjen azt a saját költségeire lefordíttatni.

Mint említettük, ezeknek a francia, osztrák, német törvényeknek az a céljuk, hogy  megnehezítsék régiónk fuvarozóinak életét, cégeik érvényesülését, versenyképességét saját államaik területén. Vagyis: tisztességtelen versenyfeltételeket diktálnak - az erő pozíciójából. Márpedig ez ellentmond az uniós szabad kereskedelem elveinek és gyakorlatának. Ismételten felhívjuk a szlovák törvényhozás és a kormány figyelmét, tegyen lépéseket az érintett országokkal szemben (végső soron akár perelje őket az európai bíróságon) ezek miatt a nyilvánvaló túlkapások miatt.

Őry Péter, az MKP OT elnöke

Címkék: Őry Péter ,