A Nagyszombati Megyei Önkormányzat költségvetéséből megújult a galántai gimnázium épületének tetőszigetelése. A hatvankétezer eurós beruházás megszüntette a korábbi beázást, és reméljük, hosszú időre ismét használhatóbbá tette az épületegyüttest. Még az idén folytatódik az épület ablakcseréje is mintegy hetvenezer eurós költségkeretből. Nagy örömünkre szolgál, hogy a megyei és gimnáziumi vezetés jó együttműködésének köszönhetően, minden évben sikerült felújítási munkálatokat végrehajtani a magyar és szlovák gimnáziumnak is otthont adó épületen.

További jó hír, hogy a Műszaki Szakközépiskola Galántán idén újra nyitott magyar tannyelvű osztályt tizenhét tanulóval. A tegnapi iskolatanácsi ülésen az intézmény igazgatója, Igrici Iván tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a szülőknek köszönhetően az elektronikai és machatronikai szakon ismét tudtak magyar osztályt nyitni. Ez azért is örömteli hír, mert a 2015/2016-os tanévben a kevés jelentkező miatt nem nyílhatott magyar osztály. Az iskolatanácson elhangzott, a pedagógusok a megye vezetőségével együttműködve közös iskolalátogatásokon buzdítják majd a régió végzős alapiskolásait, hogy bátran válasszák a galántai műszaki szakközépiskolát, hiszen az iskolából elvégzők szinte kivétel nélkül el tudnak helyezkedni. A tanulók számára új lehetőségeket jelent, hogy az iskola a nagyszombati Peugeot Citroennel együttműködve bevezette a duális képzést, valamint a Győri Műszaki Szakgimnáziummal közös pályázatot készített a szlovák – magyar határon átnyúló együttműködés keretében az oktatás modernizációjára. Ennek a pályázatnak az előterjesztéséről Nagyszombat Megye Önkormányzata október 19-én dönt.

Berényi József, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnöke