Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emlékművénél rótták le kegyeletüket az emlékezők a tizenhárom kivégzett aradi vértanú emléke előtt a nemzeti gyász napján, Dunaszerdahelyen.

A Vámbéry-téren felállított emlékmű körül gyülekeztek az iskolások, a pedagógusok, a társadalmi és civil szervezetek képviselői, a kultúrában dolgozók, a lovagrendek tagjai, az egyházi méltóságok, a politikai pártok képviselői, valamint Dunaszerdahely Város Önkormányzatának vezetői és képviselői. Megzenésített forradalmi versek és katonadalok hallatszottak városszerte, így jelezték az ünnepre készülődést. Az egybegyűlteket Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere üdvözölte és köszöntő beszédében méltatta a szabadságharc hőseinek elszántságát, bátorságát, és kitartását.  Mint mondta a kivégzett honvédtábornokok példamutató cselekedete mindörökre a magyarság tudatának legtisztább forrása marad. A rendezvény ünnepi szónoka Berényi József, a Nagyszombat Megye Önkormányzatának alelnöke volt. Beszédében hangsúlyozta: Az aradi vértanúk sokfélék voltak, különböző korúak, eltérő társadalmi csoportokból érkeztek és valójában nem is tizenhárman voltak.  Volt köztük, aki az angol királyi családdal állt rokonságban, más egy szót sem beszélt magyarul, és valójában nem is tizenhárman voltak. Három további társukat, mint pl. Kazinczy  Lajos ezredest, önálló tisztként végezték ki , másokat felakasztottak, vagy örökös börtönbüntetésébe őrült bele. Közös pont az, hogy 1848 előtt valamennyien szolgáltak a császári hadseregben. Kifejezték az akkori Magyarország társadalmi és etnikai sokféleségét, s ezen túl azt is, hogyan tudott egy eszme, az egész nemzet boldogulásába és fejlődésébe vetett hit szolgálatába állni – hangsúlyozta a szónok.

Az ünnepi beszédek elhangzása után az emlékműnél elhelyezték az emlékezés koszorúit, majd mécseseket gyújtottak. A városi önkormányzat nevében Hájos Zoltán polgármester, Horváth Zoltán és A.Szabó László alpolgármesterek helyeztek el koszorút. A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége nevében Őry Péter, az OT elnöke és Berényi József helyezett el koszorút. Az MKP Járási Elnöksége nevében Vajas Imre, Gelle község polgármestere koszorúzott. Magyarország pozsonyi nagykövetségét Nagy László, tanácsos képviselte az ünnepségen. A Pázmaneum Polgári Társulás nevében Karaffa Attila koszorúzott.

Az ünnepi műsort Vadkerti Imre  előadása tette emelkedetté. A hősök emlékművénél elhelyezett mécsesek azt szimbolizálták, hogy Arad gyertyái máig világítanak, a hősök élete és halála ma is példaértékű. (bi)

Címkék: Dunaszerdahely,