A Via Nova vállalkozásfejlesztő tréninghétvégéje az ősz rendszeresen visszatérő rendezvénye. A 2014-ben indult kezdeményezéssel a fiatalok ismereteit, képességeit szeretnénk fejleszteni, és vállalkozási kedvüket fellendíteni. A Kezdj okosan évről évre a Felvidék más-más pontján valósul meg, kellemes és még inkább hasznos hétvégét biztosítva a résztvevőknek. Idén Gömör fővárosa, Rimaszombat ad otthont a rendezvénynek október 14-15-e között, a fővédnökségét Szlovákia magyarországi nagykövete, Czimbalmosné Molnár Éva vállalta.

A képzésen magyarországi és szlovákiai szakemberek adnak elő különböző témakörökben, melyek hasznos ismeretekkel gazdagíthatják a vállalkozó szellemű fiatalokat. A péntek délutánt a fővédnök nagykövet asszony köszöntője nyitja, majd Dr. Simon Vilmos ad elő a vállalkozás fejlesztésének lehetőségeiről. A vállalkozásokhoz elengedhetetlen tőkeszerzési lehetőségekbe Rajčeková Monika, az OTP szakembere nyújt betekintést, bemutatva a kis- és közép vállalkozások által elérhető lehetőségeket. A nap Tóth Ferenc borász előadásával zárul, Jó úton haladunk? címmel.

A szombati szakaszban Bogár László tart képzést az üzleti retorika, vagyis a meggyőzés és befolyásolás technikáiról, Tonk Emil pedig a professzionális eladási tárgyalások módszertanába vezeti be az érdeklődőket. Hinora Bálint, a Hinora Marketing Group vezetője a kreatív marketing témájában tart szemináriumot.  Az előadások sorát Iván László, az Arriva Szlovákia közlekedési társaság vezérigazgatója zárja, aki a cégvezetés stratégiájába vezeti be az érdeklődőket.

A konferencián való részvétel ingyenes, viszont a korlátozott befogadóképesség miatt regisztrációhoz kötött! Jelentkezni ITT lehet.

-vianova-

A hivatkozás linkje:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfZ-ylqdj6iIhe9ZK5Nt__dk_VU34nueHGunLbd3RTRLaCTaw/viewform?c=0&w=1

Helyszín: Rimaszombat, Arany Bika Hotel, Szlovákia

Időpont: 2016. október 14-15.

Részletes program

Október 14. (péntek)

15:30 – 16:00

  • Fővédnöki megnyitó: Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete
  • Hajnal Virág – Stratégiai főreferens, Nemzetpolitikai Államtitkárság - 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program tapasztalatai

16:00 – 17:00

  • Simon Vilmos (BME) – Innováció a vállalkozásban, a közhelyeken túl

17:00 – 17:30

  • Kávészünet

17:30 – 18:30

  • Rajčeková Monika – OTP kölcsönök kis- és középvállalkozások részére

18:30 – 19:30

  • Tóth Ferenc – Jó úton haladunk? – a GEMERPRODUKT alsóvályi szőlészeti és gyümölcsészeti szövetkezet története szőlőtelepítéstől a borkóstolóig!

19:45

  • Vacsora


 

Október 15. (szombat)

 9:00  – 10:00

  • Reggeli

10:00 – 11:00

  • Bogár László – Üzleti retorika, meggyőzés és befolyásolás

11:00 – 11:30                                                                                       

  • Kávészünet

11:30 – 13:00

  • Tonk Emil (Tonk Emil Üzleti Akadémia) – A professzionális eladási tárgyalások

13:00 – 14:00

  • Ebéd

14:00 – 15:00

  • Hinora Bálint (Hinora Marketing Group) – A kreatív marketing

15:00 – 15:30

  • Kávészünet

15:30 – 16:30

  • Iván László (vezérigazgató, Arriva Szlovákia közlekedési társaság) – A helyes stratégia

18:00

Vacsora

Címkék: Via Nova