Az Európa Bizottság nehézkes működését ostorozta a héten Csáky Pál Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. A felszólalásban többek közt az alábbiakat mondta:

Az EU egyik problémája a hitelesség kérdése. Tavaly, 2015 elején volt egy vitám Timmermans alelnök úrral a Petíciós Bizottságban az őshonos európai nemzeti kisebbségekről. Timmermans úr akkor azt javasolta, írjak egy projektet az általam felvázolt problémák kezelésére. Megtettem, és a projekt az Európai Bizottságtól a legmagasabb szakmai besorolást kapta, s ugyanígy értékelte a projektet a LIBE szakbizottság is. Az Európai Parlament tavaly decemberi döntése alapján a projekt egymillió euró támogatással az Európai Unió idei költségvetésének részévé vált. A projekt neve Sokszínű Európa.

A Bizottság januárra ígérte a program meghirdetését, de erre nem került sor. Utána február, április, majd június, s később szeptember eleje lett a meghirdetés időpontja. Máig azonban nem történt semmi. Elfogadhatatlannak tartom a Bizottság eljárását, amit szóvá teszek itt is, levélben Juncker úrnak is, és ha októberig nem történik semmi, akkor a sajtóban is. Én nem vállalom annak ódiumát, hogy a választóim az ilyen átgondolatlan bürokratikus lépések miatt hiteltelennek tartsák az Európai Bizottságot vagy engem. Ha kell, akkor nagyobb konfliktust is felvállalok az őshonos kisebbségek támogatásának elősegítéséért.

Strasbourg, 2016. szeptember 15., Csáky Pál képviselői irodájának közleménye

Címkék: Csáky Pál ,