A Magyar Közösség Pártja ötödik alkalommal szervezett hajókirándulást tagjainak, szimpatizánsainak.

Másfél órás hajózás a Dunán, kellemes beszélgetés, önfeledt szórakozás és ismerkedés volt a célja annak a kezdeményezésnek, melyet öt évvel először hirdetett meg első alkalommal a járási elnökség közösségépítés céljából. Az idei ötödik hajóúton olyan személyekkel is találkozhattunk, akik minden alkalommal részt vettek e nyárzáró rendezvényen.

A nyár utolsó szombatján, szeptember 3-án a Lévai járásból négy autóbusszal 178 személy érkezett Budapestre a Belgrád rakpartra, ahol az Esztergom nevű hajó személyzete várta a hajózókat. Az induláskor Kiss Beáta járási elnök köszöntötte a megjelenteket. Szentendrére érve a résztvevők többsége a Skanzenbe – a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba vette az irányt. Közel három órán át a 8 néprajzi tájegységből álló mintegy 400 tájház megtekintésével megismerkedhettünk hazánk népi építészetével, néprajzunkkal, a falusi és mezővárosi népek különféle rétegeinek lakáskultúrájával és életmódjával.

Késő délután, Szentendre utcáit járva mindenki talált magának szórakozást, kikapcsolódást, ínyenc falatokat, italokat és természetesen nem maradtak el az apró ajándékok sem az otthon maradottak számára. Este hat órakor élményekkel gazdag nap után indultunk haza.

 

Címkék: Léva,