Tegnap több sajtótermék is foglalkozott azzal a szomorú ténnyel, hogy Szlovákiában 2016 első félévében több mint 90000 gyermek élt anyagi szükséghelyzetben. A munka, szociális és családügyi központ adatai szerint a tavalyi évhez viszonyítva ez kb. 12000 gyerekkel kevesebb ugyan, de így is riasztó, hogy közel 100 ezer gyermek nem jut megfelelő élelemhez, ruhához, cipőhöz, gyógyszerhez – hogy a játékokat, könyveket és egyéb, a többi gyermek számára teljesen természetes dolgokat ne is említsem.

Ez az áldatlan helyzet a szlovák kormány és a szaktárca hibás családpolitikájának eredménye, hiszen a családtámogatási rendszer elavult, nem ösztönzi a fiatalokat a gyermekvállalásra, sok a gyermeküket egyedül nevelő szülő, nőtt az egy gyermekes családok száma.

A Magyar Közösség Pártja több éve sürgeti Szlovákia családpolitikájában azokat a rendszerszerű változtatásokat, amelyek segítségével vissza lehet szorítani a kisgyermekes családok elszegényedésének folyamatát, és egyben ösztönözni a gyermekvállalást a fiatalok körében, hogy megállítsuk a demográfiai mutatók negatív irányba történő, egyre nagyobb arányú növekedését.

A családi pótlék emelése és célirányos megítélése mellett szükséges az adóbónusz és az anyasági juttatás növelése is. Vissza kell adni az anyaság megbecsülését és egyenrangúvá tenni a munkavégzéssel, amit első lépésként a szülői hozzájárulásnak a minimálbér szintjére való megemelésével kell kezdeni. Olyan családtámogatási rendszerre van szükség, amely csak a valóban arra rászorulókat segíti, nem az ügyeskedőket és a rendszerrel visszaélőket.

A Magyar Közösség Pártja elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány és a szakminiszter egyszerűen csak tudomásul veszi, hogy Szlovákiában közel 100 000 gyermek éhezik. Ezért felszólítjuk az illetékeseket, hogy mielőbb kezdjenek hozzá azoknak az intézkedéscsomagoknak a kidolgozásához, amelyek minden gyermek számára biztosítják az alapvető szükségleteket.

 

Németh Gabriella, az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke

Címkék: Németh Gabriella ,