Kassán rendezik meg a III. Visegrádi Nemzetközi Ifjúsági Konferenciát idén novemberben – jelentették be a szervező Via Nova és a Fidelitas képviselői ma, ugyancsak a helyszínt adó városban.
A vándorkonferencia ötletgazdája és kezdeményezője a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete. Az első ilyen konferencia természetesen csakis Visegrádon lehetett, azóta pedig mindig más-más partnerszervezetével valósítja meg: tavaly Kolozsváron volt, idén pedig a Via Novával közösen Kassán szervezik meg, november 17-20. között.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke a visegrádi országok közös sorsának és érdekközösségének tudatosításáról beszélt. Elmondása szerint minél hamarabb történik ez meg, annál nagyobb esélyünk van ezen érdekek érvényesítésére, és példaként hozta a migránsválság kezelésének közös sikerét.

A rendező Via Nova részéről Iván Tamás lesz a konferencia koordinátora. Ő a visegrádi négyek szövetségét emelte ki, amely az európai integráció lezárultával elvileg értelmét vesztette, most mégis erősebb, mint bármikor azelőtt. Úgy vélte, a konferencia további lendületet adhat ennek az együttműködésnek.

A Via Nova elnöke, Gubík László kiváló döntésnek tartja, hogy a felvidéki magyar fiatalokra bízták idén a konferenciát. Mint mondta, ők igazán átérzik a visegrádi együttműködést, hiszen a kisebbségi létben ismerik az együttműködés fontosságát, és mivel magyarul és szlovákul is tudnak, az összes visegrádi országból érkező fiatallal képesek szót érteni.

A Via Nova további 2016-os programjairól szólva kitért a külhoni fiatal vállalkozók évére, amelynek szintén Iván Tamás a koordinátora, továbbá megemlítette a Beiratkozási Körutat, a tehetséggondozó rendezvénysorozatot, a kétnyelvűsítő akciókat, az autonómia gondolatát bemutató és népszerűsítő tevékenységet, valamint a szervezet jelenlétét az amatőr sportéletben.
A konferencia pontos programját később ismertetik a szervezők, de a bevándorlási válság kezelése miatt a külpolitika, továbbá a fiatalok helyzete biztosan kiemelt témák lesznek, amelyeket a négy ország kormányzati és közéleti szereplőinek részvételével járnak majd körül.

-vianova-