Idén Kolon község adott otthont a Generációk Találkozása kulturális fesztiválnak 2015. július 24 – 26-án. A rendezvény immár 13. alkalommal biztosított tartalmas szórakozást Zoboralja magyar közösségének.

A fesztivál kezdőnapjának délutánján gyermek- és ifjúsági programok várták az érdeklődőket: a tájházban Brath Teréz hagyományőrző mutatta be a koloni hagyományos munkaeszközöket, tárgyakat, és mesélt a régi idők szokásairól a gyerekeknek. A Bóros szabadtéri színpadon kézműves és Ringató foglalkozásokkal várták a legifjabbakat, ahol  Zoboralja gyermekszemmel képzőművészeti kiállítás is nyílt a Nyitra-vidéki iskolák tanulóinak munkáiból. Késő délután Szandi szórakoztatta a közönséget, majd az LM Retro Band húzta a talpalávalót késő estig.

A fesztivál szombat délelőtt a Zobor-hegyi túrával folytatódott. A résztvevők az 1896-ban felállított Milleniumi emlékmű maradványához látogattak el Ladányi Lajos, a Zoboralji Kulturális és Információs Központ igazgatójának vezetésével. A délután folyamán kezdődött a Zoboralji Rockfesztivál. A koncertsorozatot az Ayers Rock zenekar nyitotta meg. A zenekart követően Zalatnay Sarolta szórakoztatta a közönséget, majd az LM Retro Band zenélt a magyarországi Dinamit rockzenekar fergeteges koncertje előtt. A nagymegyeri Big Man Band hajnalig szórakoztatta a kitartó közönséget.

Arass rúzsám, arass címmel tartották meg a hagyományőrzők seregszemléjét vasárnap délután, melyen a néphagyományokban gazdag Zoboralja dalaiból, népszokásaiból láthatott ízelítőt a közönség. A műsorban felléptek a gímesi hagyományőrző csoport legifjabb tagjai, a csehi gyermek néptánccsoport, a berencsi Pimpimpápa tánccsoport, a nagycétényi Kútyika Éneklőcsoport, az alsóbodoki, gesztei és a barslédeci hagyományőrzők. A színes és tartalmas műsort Ladányi Lajos, a Zoboralji Kulturális és Információs Központ vezetője és Gyepes Lajos, a Csemadok Nyitrai Területi Választmányának elnöke köszönte meg a csoportvezetőknek. A rendezvényre ellátogatott Szigeti László, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke is. A helyi Liver Sing koncertjével zárult a fesztivál.

 

Generációk Találkozása Kolonban_2015_00001 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00002 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00003 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00004 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00005 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00006 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00007 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00008  Generációk Találkozása Kolonban_2015_00010 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00011 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00012 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00013 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00014 Generációk Találkozása Kolonban_2015_00015

Címkék: Kolon,