Komáromban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatalában találkozott a református egyház vezetősége és a Magyar Közösség Pártja delegációja. A református egyház részéről Fazekas László püspök, Géresi Róbert püspökhelyettes és Molnár Sándor zsinati főtanácsos, az MKP részéről Berényi József országos elnök, Farkas Iván gazdasági alelnök és Gyarmati Tihamér komáromi járási elnök vett részt.

A megbeszélés legfőbb pontja a dél-szlovákiai régiók helyzetét és az itt élő magyarság identitását érintő kérdések megvitatása volt.

Az MKP résztvevői tájékoztatták a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetőit a párt önkormányzati koncepciójában foglaltakról, egyben kérték az egyházi vezetőket, hogy népszerűsítsék az önkormányzatiságot mint a magyarság megmaradásának elengedhetetlen eszközét. A református egyház vezetői tájékoztatták az MKP küldöttségét azokról az irányvonalakról, amelyek jelenleg és a jövőben meghatározzák az egyház életét.

A résztvevő felek megegyeztek, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából közös rendezvényt szerveznek Királyhelmecen június 1-jén. Megegyeztek abban is, hogy hasonló jellegű találkozókra a továbbiakban is sor kerül a közös célok megvalósítása érekében.

Az MKP sajtóosztálya

Címkék: Kultúra