A kassai Alkotmánybíróság mai elutasító döntése az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban ismételten igazolja: az alkotmány, a jogállamiság csak addig érvényesül, amíg az nem ütközik a szlovák nemzetállam-építés céljával.

Az állampolgársági törvény 2010-es módosítása a szlovákiai magyarokkal szembeni bizalmatlanság és rosszindulat állami politikává emelése, a kettős mérce szüleménye. A törvénymódosítás ugyanis megtagadta a szlovákiai magyaroktól azt a lehetőséget, amit Szlovákia a határon túli szlovákoknak 1997 és 2005 között megadott. Ennek eredményeképpen sok ezer olyan külföldi lehet szlovák állampolgár, aki talán sohasem járt Szlovákiában. Ezzel szemben egyre növekszik azok száma, akik sohasem éltek Szlovákián kívül, de szlovák állampolgárságuktól megfosztották őket. Az ő meghurcolásuk egyben figyelmeztető üzenet az identitásukat szabadon megélni, megőrizni és kifejezni kívánó szlovákiai magyaroknak.
Az Alkotmánybíróság indokolatlanul hosszúra nyújtott döntése kiábrándító, de tudomásul veszünk.

A Magyar Közösség Pártja kezdettől fogva felvállalja a kettős állampolgárság intézményét, mely sok európai országban érvényesül minden feszültség nélkül. Több összejövetelt, aláírásgyűjtést és tüntetést támogattunk, illetve szerveztünk az ügy érdekében. A legnagyobb a 2011. szeptember 1-jei komáromi tüntetés volt, amelyen az érintetteken, a civileken és az MKP elnökén kívül felszólalt Miroslav Kusý és Grigorij Mesežnikov is.

A Magyar Közösség Pártja tovább küzd – különösen a nemzetközi fórumokon - azért, hogy az állampolgársági ügyben méltányos megoldás szülessen, illetve a meghurcoltakat tovább segíti egyéni jogorvoslati küzdelmükben.

Berényi József,
az MKP elnöke